Sokba került a szalonna füstölése egy nagyváradi nyugdíjasnak, miután az e célra kialakított helyiség lángra kapott, és a tűz a szomszédok házaira is átterjedt.
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szándékosan felgyújtott Ivácskóban (Necopoi) egy gazdaságot, és az élettársa testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett – közölte szerdán a Szatmár megyei rendőrség.
A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőségének tűzoltói az elmúlt hétvégén közel 60 bevetésen vettek részt. Négy esetben tűzoltáshoz riasztották őket, 45 alkalommal pedig elsősegélynyújtást végeztek, emellett több más rendkívüli helyzethez is kivonultak.
Rekordidő alatt, alig öt hónappal a régi állomást felemésztő tűzvész után, átadták a Vigyázó (Vlădeasa) 1836 méter magas csúcsán lévő, újjáépített meteorológiai állomást.
Robbanás történt, majd tűz ütött ki csütörtök reggel egy balși tömbház harmadik emeleti garzonlakásában, két személy égési sérüléseket szenvedett, három pánikrohamot kapott.