Vádat emelt a Brassó Megyei Törvényszék melletti ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki augusztus 11-én este Brassó belvárosában autójával a járdára hajtott, és három gyalogost gázolt el.
Vádat emeltek az érvasadi gyilkosság két gyanúsítottja ellen, akik a nyomozás szerint baltákkal öltek meg egy 44 éves férfit július végén, Érvasad (Vășad) romatelepén.
Vádat emeltek a 46 éves, hegyközpályi R. T. ellen, akit azzal vádolnak, hogy több alkalommal brutálisan bántalmazta élettársát. A legsúlyosabb támadás következtében a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, és el kellett távolítani a lépét.
A Bihar Megyei Törvényszék melletti ügyészség vádat emelt két, időközben nyugdíjba vonult rendőrtiszt ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy személyes gépkocsik számára is ingyenes parkolóhelyet szereztek.
Bíróság elé kerül két margittai fiatal, akik ellen rablás miatt emeltek vádat, miután a gyanú szerint egy férfit fenyegettek meg, és pénzt vettek el tőle egy margittai üzlet előtt.
A legfőbb ügyészség vádat emelt csütörtökön Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselő ellen négy rendbéli jogellenes fogvatartás miatt, miután bezárt az irodájába egy olasz újságírónőt és televíziós stábját, akik interjút akartak készíteni vele.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt két mentésirányító, egy betegszállítás-felvevő és egy mentésvezető ellen, pénzbüntetést és foglakozástól eltiltást indítványozva.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát, fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Vádat emeltek egy 63 éves margittai férfi ellen jogtalan fegyverhasználat miatt. A vád szerint a férfi autójából lőtt rá egy juhászkutyára Berettyószéplak mellett.
Az áldozat a nyomozás ideje alatt elhunyt, azonban az igazságügyi orvosszakértők szerint halála nem állt közvetlen összefüggésben az elszenvedett ütésekkel.
Zaklatás és fenyegetés miatt állítottak bíróság elé egy Nagyváradon rádiós tevékenységéről, valamint különböző rendezvények műsorvezetőjeként ismert férfit – derül ki a G4Media.ro által közzétett oknyomozó anyagból
Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség miatt vádat emelt a legfőbb ügyészség Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen.
Bíróság elé állítanak a bukaresti ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves barátnőjét, akiket azzal vádolnak, hogy megölték a lány anyját, majd a holttestet elásták egy erdőben.