A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőségének tűzoltói az elmúlt hétvégén közel 60 bevetésen vettek részt. Négy esetben tűzoltáshoz riasztották őket, 45 alkalommal pedig elsősegélynyújtást végeztek, emellett több más rendkívüli helyzethez is kivonultak.
Házkutatást tartottak a Bihar megyei rendőrök egy 43 éves nagyváradi férfit ingatlanjaiban. Az őrizetbe vett férfit azzal gyanúsítják, hogy több személynek is uzsorakamatot számolt fel a kölcsönök után, egy idős házaspárt pedig többször is zaklatott.
Emberölési kísérlet miatt ítéltek öt év letöltendő börtönbüntetésre egy Bihar megyei férfit. A férfi májusban támadt rá a párjára, és azóta előzetes letartóztatásban volt.
A Bihar Megyei Törvényszékhez tartozó ügyészség nyilvánosságra hozta az első hivatalos információkat annak a férfinak az ügyében, akinek holttestét kedden találták meg teljesen kiégett autójában, egy Nagyvárad és Biharszentandrás közötti mezőn.
A Nagyváradi Bíróság 200.000 euró erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezett egy biztosítótársaságot annak a hétéves kisfiúnak a szülei számára, aki két évvel ezelőtt vesztette életét egy súlyos közúti balesetben Hegyközszáldobágyon.