A három országos tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a vezető testületeik hamarosan javaslatot tesznek a szakszervezeti tagoknak a következő tiltakozó akciók időpontjára és formájára.
A Körösök Vízügyi Igazgatóság bejelentette, hogy a kijelölt határidőnél közel két hónappal korábban befejeződtek a munkálatok Nagyvárad központjában, a Sebes-Körös jobb partján, a Szent László híd után és előtt.
Országos szinten egyedülálló projektet bonyolít le szeptembertől a Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház: ingyenes SMA-szűrést biztosít az újszülöttek számára.
A bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte Victor Miculát, Viorel Micula mágnás fiát, amiért illegális módon fért hozzá a Belügyminisztérium adatbázisához.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön az ország nyolc megyéjére jelentős esőzésekre vonatkozó riasztást, a régiók többségére pedig figyelmeztetést adott ki rossz idő miatt.
Életét vesztette szerda este Szatmár megyében egy 57 éves kerékpáros, miután egy küldetésben levő, villogó lámpákkal közlekedő SMURD-mentőkocsi elgázolta.
Komoly meghibásodás történt történt a csatornarendszerben a nagyváradi Szováta utcán a Penny Market közelében, a javítási munkálatok tovább tartanak, mint eredetileg tervezték.