– Mikor kerültél először kapcsolatba a vízilabdával?

– 2013 környékén. Kiskoromban dundi voltam, így anyukám elvitt úszóedzésekre. Ekkor találkoztam Orbán Zoltánnal, aki később a vízilabdaedzőm lett. Látta, hogy komolyan veszem az úszást, és elhívott a csapathoz. Az elején nehéz volt megszokni, mert a vízilabda sokkal intenzívebb, mint az úszás. Ahogy kezdtem megérteni a szabályokat és hozzászoktam a megerőltetéshez, egyre inkább élveztem a játékot.

– Hogyan emlékszel vissza az utánpótlásévekre?

– Talán azok az évek voltak a legjobbak. Akkor még nem voltak sérüléseim, váll- vagy térdfájdalmak, és nagyon jó körülmények között fejlődtünk. A román vízilabda színvonala is magasabb volt, több csapat működött, és rengeteg tehetséges női játékos volt. Sajnos manapság kevesebb figyelem jut a fiatalokra, inkább már kész játékosokat vásárolnak fel, és az utóbbi két évben jelentős visszaesés érzékelhető. Jó példa erre, ahogy tavaly a Gyulafehérvári Unireával megnyertük a bajnokságot. Az idény során a Steaua volt a fő riválisunk, és a vereségük után a klub úgy döntött, hogy nem biztosít több fizetést a lányoknak. Azóta kevesebb edzésük van, pedig a válogatott gerincét ők adják.

– Ha már szóba hoztad a fiatalokat, mit üzennél azoknak a nagyváradi lányoknak, akik el akarják kezdeni a vízilabdát?

– Először is fontos, hogy szeresse a vizet, a mozgást és a labdát. Emellett lényeges a kitartás, mert a vízilabdában a rendszeres munka és az állhatatosság hozza meg az eredményt. Ha valaki igazán élvezi, amit csinál, és örömmel jár az edzésekre, akkor minden fáradság és kihívás megéri, és a sikerek is jönni fognak maguktól.

– Van vagy volt olyan, akit a példaképednek tartasz vagy tartottál a sportágban?

– Talán Benedek Tibor volt az, aki igazán megfogott. Nem rendelkezett kiemelkedő fizikummal, mégis éles gondolkodásával mindig túljárt az ellenfelek eszén. Szembesült nehézségekkel is, de mindig képes volt legyőzni az akadályokat, bármi is történt, rendíthetetlenül küzdött tovább.

– A vízilabda mellett van-e valami hobbid?

– Szeretek bíráskodni, 18 évesen végeztem el a tanfolyamot, és azóta hivatalos meccseket is vezetek. Emellett szívesen nézek filmeket, rajzolok, és a motorozás is a szenvedélyeim közé tartozik.

– Egy évet Szegeden is játszottál. Mi volt az első, ami szembetűnt a magyar és a román vízilabda közötti különbségből?

– A játékosok és az edzők hozzáállása teljesen más volt. Magyarországon minden sokkal szigorúbb és rendezettebb. Az edző pontosan megmondta, mikor kell a vízben lenni, és mindenki tudta, hogy 15 perccel korábban ott kell lennie a bemelegítéshez. Amikor elkezdtük az edzést, mindenki intenzíven dolgozott. Nálunk a bemelegítés lazább, és a technikai és taktikai elemek sem kapnak akkora hangsúlyt.

– Megemlítetted már, hogy jelenleg a Gyulafehérvárnál játszol. Mik a céljaid és a terveid a csapatnál?

– Számomra az utánpótlás támogatása a legfontosabb. Sok tehetséges fiatal lány van, akikben komoly lehetőség rejlik, csak meg kell teremteni számukra a megfelelő körülményeket, és biztosítani kell a szükséges hátteret. Hosszabb távon az a célom, hogy edzőként térjek vissza Nagyváradra, és aktívan segítsem a fiatalok fejlődését.

– Egy hete még az Európa-bajnokságon szerepeltél. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a tornára?

– Vegyes érzéseim vannak az Eb-ről. Többre számítottunk, szerettünk volna az első tízben végezni, de a Nagy-Britannia elleni vereség után már lehetetlen volt. Két mérkőzésen is közel voltunk a győzelemhez, de a torna végére nagyon elfáradtunk, és ez érződött a teljesítményünkön is. Ráadásul a felkészülési idő nagyon rövid volt, mindössze három hétig tudtunk együtt edzeni, így nem tudtuk kiaknázni a bennünk rejlő lehetőségeket.

– Milyen volt a magyar válogatott ellen játszani?

– Magát a mérkőzést teljesen normálisan éltem meg. Tudtuk, hogy a magyar válogatott az élmezőnyhöz tartozik, ennek ellenére tisztességesen küzdöttünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk. A meccsel nem volt bajom, de az utána való visszajelzésekkel már igen. Rengeteg negatív kommentet olvastam a közösségi médiában, ami nagyon zavart, mert sokan nem látják, mennyi munka és küzdelem volt mögötte.

– Miközben a nagyváradi férfi vízilabdacsapat az utóbbi években sorra éri el a sikereket, a női szakág eredményei elmaradnak ettől. Véleményed szerint mi hiányzik jelenleg ahhoz, hogy a váradi női vízilabda fel tudja venni a versenyt olyan csapatokkal, mint a Gyulafehérvár vagy a Rapid?

– Komolyabb edzésekre és határozottabb hozzáállásra lenne szükség nálunk. Korábban a lányok rendszeresen a fiúkkal is együtt edzettek, ami nagyban hozzájárult a technikai fejlődésükhöz és az erőnlétük javulásához. Ma az új generáció jellemzően csak lányokkal készül, emiatt egy idő után megreked a fejlődésük, és nehezebben tudnak továbblépni.