Egy készülő kormányhatározat szerint a román diákokkal azonos feltételekkel részesülnek ösztöndíjban a Romániába menekült ukrajnai egyetemi hallgatók - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.
Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy a már létező felsőoktatási csereprogramok keretében a romániai egyetemek foglalkoztathatnak ukrajnai oktatókat, akiket a román állam ösztöndíjakkal támogat. A professzorok havi 590 eurós, az előadótanárok 390 eurós, az adjunktusok 360 eurós, a tanársegédek pedig 330 eurós juttatást kapnak.
A miniszter tájékoztatása szerint megyénként bizottságot hoznak létre az ukrajnai tanulók iskolák közötti szétosztására. A testület tagja lesz a megyei főtanfelügyelő, két tanfelügyelő, három tanár, illetve egy tanácsadó vagy egy pszichopedagógus.
Cîmpeanu beszámolt arról is, hogy az iskoláknak módjukban áll hazai ukrán szakos hallgatókat, hazai nyugdíjas ukrántanárokat vagy ukrajnai pedagógusokat alkalmazni az ukrajnai tanulók oktatására.
A krónikus betegségben szenvedő gyerekek a második félév végéig hibrid oktatásban részesülhetnek
A krónikus betegségben szenvedő gyerekek a második félév végéig hibrid oktatásban részesülhetnek - közölte csütörtökön Sorin Cîmpeanu. Az oktatási miniszter sajtótájékoztatójám rámutatott, mivel a koronavírus-járvány még nem ért véget, a krónikus beteg tanulók számára lehetővé teszik, hogy a második félév végéig hibrid rendszerben tanuljanak. A rendelkezés a légzőszervi, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő, a súlyosan elhízott, az 1-es típusú cukorbetegséggel küzdő, továbbá a szervátültetett, a daganatos betegségekben szenvedő, illetve a primer vagy szerzett immunhiányos beteg gyerekekre vonatkozik.
Az érintett gyerekek szülei orvosi igazolás alapján kérelmezhetik a hibrid oktatás folytatását, amit a tanintézet igazgatótanácsának kell jóváhagyni - magyarázta az eljárást a tárcavezető. Sorin Cîmpeanu hozzátette, a tanügyi tárcának csak a betegség gyerekek helyzetét áll módjában szabályozni, a krónikus beteg pedagógusokkal kapcsolatos döntés a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.






