Az épített örökségéről híres erdélyi településen tartott találkozóról Kelemen Hunor szövetségi elnök számolt be Facebook-oldalán, a nyilatkozat szövegét is csatolva.
– írta.
Az RMDSZ-elnök arra reagált, hogy az ismét kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: az 1500-nál kevesebb lakosú helységek összevonásával akar elérni költségcsökkentést – írja az MTI. Így ezek a települések a tervezett reform után már nem rendelkeznének saját önkormányzattal.
A kistelepülések 2027-re tervezett összevonásáról egyelőre nem jelent meg hivatalos tervezet, csupán egymásnak ellentmondó információk keringenek.
A terv kapcsán az RMDSZ elnöke leszögezte: a közösségek jövőjéről nem szabad a bukaresti íróasztalok mögött határozni, az érintett helységek lakóinak kell eldönteniük, hogy mi legyen a településükkel.
A nyilatkozat szerint Romániának valódi közigazgatási átalakításra van szüksége.
– írták a polgármesterek, hozzátéve, hogy a PSD által eddig ismertetett változat elfogadhatatlan számukra.
Rámutattak, hogy egy település nem pusztán egy szám a minisztériumi statisztikában.
– emelték ki.
Kijelentették, hogy a közigazgatási reform nem korlátozhatja a romániai magyar közösségek jogait. Emlékeztettek, hogy Románia törvényei és nemzetközi kötelezettségvállalásai védik a nemzeti kisebbségek jogait és a helyi önkormányzatiságot, és
Azt írták, támogatják a valódi reformot, a bürokrácia csökkentését, az önkormányzatok hatékonyabb működését és a közszolgáltatások javítását, de nem fogadják el az önkényes, kizárólag lakosságszámra épülő, szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli átszervezést.
Az önkormányzatiságra példaként Torockót hozták fel, amely évszázadok óta őrzi magyar identitását, épített örökségét, hagyományait és közösségi önazonosságát. Az átszervezés a román falvak által körülvett Fehér megyei községet is érintené.
– szögezték le a nyilatkozat aláírói.
Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Krónika.ro portálnak úgy nyilatkozott, hogy
Az elmúlt 35 évben kialakított kisebbségi önkormányzati képviselet, a magyar közösségek helyi döntéshozatali lehetőségei és az anyanyelvhasználati jogok kerülhetnek veszélybe. A tervezett összevonással ugyanis sok településen a 20 százalékos jogérvényesítési küszöb alá csökkenhet a magyarság aránya.

