Bihari Napló
A NATO főtikárhelyettese meglátogatta az Aranyosgyéres melletti 71-es légi támaszpontot
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Agerpres

Mircea Geoană, a NATO főtikárhelyettese vasárnap meglátogatta az Aranyosgyéres melletti 71-es légi támaszpontot. Ezt követően Gyulafehérváron az AGERPRES-nek elmondta, hogy kétnapos látogatáson tartózkodik Erdélyben. Magánszemélykent részt vett a kolozsvári TIFF-en, majd Fehér megyében Maroscsügedről a Via Transilvanica útvonalán a megyeszékhelyig kerékpározott. Az aranyosgyéresi támaszpontot a NATO-főtikárhelyettesi minőségében kereste fel.
Mircea Geoană elmondta, ahányszor tagállamokba látogat, mindig felkeres katonai egységeket is. Romániában idén az aranyosgyéresi támaszpontra ment, ahol amerikai és brit pilóták együtt gyakorlatoznak a román légierő katonáival, tavaly pedig szintén a NATO haderejének részét képező besztercei gépesített dandárnál járt. „Mindenütt ugyanazt a professzionalizmust, katonai képességeink felgyorsult modernizációját és a román hadsereg, illetve a szövetséges - ebben az esetben amerikai és a brit - katonák közötti hibátlan interoperabilitást tapasztaltam” - számolt be Geoană. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben