Nicușor Dan: A romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból
Nicușor Dan: A romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból

Illusztráció

Fotó: Pixabay

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.

Az államfő az Agerpresnek adott New York-i interjúban hangsúlyozta:

a pártoknak végre hajlandóságot kell mutatniuk a párbeszédre, és politikai megoldást kell találniuk.

Arra a kérdésre, hogy fontolóra venné-e a parlament feloszlatását, ha a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormánya nem kap bizalmat a parlamentben, Nicușor Dan kijelentette: azt szeretné, hogy a Mureșan-kormányt beiktassák, éppen ezért bízta meg őt kormányalakítással, és egyelőre nem kívánja részletesen elemezni az esetleges kudarc utáni forgatókönyveket.

Hozzátette:

a politikusoknak szerinte azt kell tenniük, amit a választóik elvárnak tőlük.

Ebből az következik, hogy a pártoknak párbeszéd útján kell megoldást találniuk a politikai válságra.

Az államfő az interjúban arról is beszélt, hogy miért emelte ki első ENSZ-közgyűlésen tartott felszólalásában a közösségi médián keresztül zajló manipuláció veszélyét. Elmondta, hogy

ezt rendkívül súlyos fenyegetésnek tartja a demokráciára,

és európai vezetőkkel folytatott tárgyalásain is rendszeresen szóba kerül a probléma.

Idézet
„A jelenség továbbra sem kap kellő figyelmet”

– jelentette ki.

Az orosz agresszióval kapcsolatban Nicușor Dan azt mondta:

Románia álláspontja nem változott,

Bukarest következetesen elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, és támogatta Ukrajnát. A román légtér megsértéseire Bukarest arányos diplomáciai választ próbált adni, miközben az elmúlt évben inkább a gyakorlati kérdésekre – a szankciókra, az Ukrajnának nyújtott támogatásra, a menekültek helyzetére és az energetikai összeköttetésekre – helyezte a hangsúlyt.

Az államfő támogatja Mureșan elképzelését a községek önkéntes összevonásáról.

Elmondta, hogy néhány héttel korábbi kisinyovi látogatásán a moldovai miniszterelnökkel is tárgyalt a Moldovai Köztársaságban alkalmazott modellről, amelyet jónak tart. Hozzátette: az önkéntes községösszevonásokat célszerű kezdeményezésnek tartja, de a romániai bevezetésének technikai részleteit még meg kell vitatni.

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban. A politikus hétfőn az RFI Romániának nyilatkozva elmondta, hogy Moldova egyes területeken előrébb tart Romániánál, ezért érdemes átvenni működő megoldásokat. Szerinte az önkéntes községösszevonás hatékonyabb önkormányzatokat, gyorsabb uniós forráslehívást és jobb közszolgáltatásokat eredményezhet. Mureșan emellett az állami vállalatok átalakítását és egyes kormányzati intézmények összevonását is tervezi. Közölte azt is, hogy karcsúbb, modernebb államra van szükség, kevesebb bürokratikus intézménnyel és hatékonyabb közpénzfelhasználással.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben