A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatalra július 2-án, 14.30 óra körül figyeltek fel a rendőrök a Biharszenteleken, ugyanis a jármű elejére és hátuljára különböző rendszámtáblák voltak felszerelve.
A rendőrök jelzésére a sofőr nem állt meg, hanem egy földútra hajtott, mely Biharszenteleket és Tasádfőt (Tășad) köti össze. A férfi Tasádfő határában a járművet egy erdő szélén hagyta, majd elmenekült. A rendőrök rövid időn belül azonosították, és saját otthonában fogták el.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy a fiatal egyetlen járműkategóriára sem rendelkezik vezetői engedéllyel. Az általa vezetett személygépkocsi nem volt forgalomba helyezve, és olyan hamis rendszámtáblákat szereltek rá, amelyek más, már forgalomból kivont járművekhez tartoztak.
Az ügyben további vizsgálat zajlik.

