Őrizetbe vett a rendőrség egy román házaspárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy csaknem 11 millió forint értékben loptak el arany ékszereket az egyik balatonfüredi üzletből – közölte szombat este honlapján a rendőrség.
A tájékoztatás szerint augusztus 16-án érkezett bejelentés a rendőrségre az akkor még ismeretlen tettesek bűncselekményéről – írja az MTI. Adatgyűjtés után a balatonfüredi nyomozók azonosították az elkövetőket, majd
Az eljárásban kiderült, hogy a házaspár Keszthelyen, Pápán és Budapesten is hasonló bűncselekményeket követett el. A budapesti rendőrök csütörtökön a fővárosban igazoltatták a párt, majd előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták őket – írták.
Közölték, a nyomozók kezdeményezték a férfi és a nő letartóztatását.

