Két kilométeren át üldözte, majd szándékosan elütötte a 14 éves rolleres fiút
Két kilométeren át üldözte, majd szándékosan elütötte a 14 éves rolleres fiút

Illusztráció

Fotó: Olti Angyalka

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Emberölési kísérlet miatt őrizetbe vettek egy 51 éves szucsávai férfit, aki a gyanú szerint szándékosan elütött autójával egy elektromos rolleren közlekedő 14 éves fiút, majd a földön fekvő kiskorúra rá is támadt.

A rendőrség tájékoztatása szerint az eset kedden történt Szucsáván, előzménye pedig egy közlekedési konfliktus volt. A 14 éves fiú obszcén kézjeleket mutatott az autósnak, aki ezt követően mintegy két kilométeren keresztül követte – írja az Agerpres.

A gyanúsított egy Szucsáva melletti községtől a város egyik utcájáig követte a fiatalt, majd szándékosan nekihajtott az elektromos rollernek. Az ütközés következtében a fiú az úttestre zuhant. A rendőrség szerint a sofőr ezt követően kiszállt a járműből, és megütötte a földön fekvő kiskorút, majd elhagyta a helyszínt.

A sérültet mentő szállította a Szucsáva Megyei Klinikai Kórházba. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a baleset következtében keletkezett zúzódásai két-négy napos gyógykezelést igényelnek.

A nyomozók bűnügyi helyszínelést végeztek a gépkocsin, amelyet lefoglaltak a vizsgálat idejére. Az 51 éves férfi ellen emberölési kísérlet, valamint testi sértés és más erőszakos cselekmények gyanúja miatt indítottak eljárást.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben