Rendőrség: frontális ütközés történt az érmihályfalvi halálos baleset során
Rendőrség: frontális ütközés történt az érmihályfalvi halálos baleset során

Fotó: Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A rendőrség közleményt adott ki a hétfői, 19-es országúton bekövetkezett baleset körülményeiről, amelyben életét vesztette Érmihályfalva korábbi polgármestere, Kovács Zoltán.

Korábban írtuk

A tájékoztatás szerint a balesetet 12.38 óra körül jelezték a 112-es sürgősségi telefonszámon, a helyszínelés során a rendőrök megállapították, hogy miközben a 72 éves érmihályfalvi férfi személygépkocsijával Értarcsa felé haladt a 19-es jelzésű országúton, eddig ismeretlen körülmények között áttért az ellenkező sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik gépjárművel, amelyet egy 28 éves értarcsai fiatal férfi vezetett. A baleset során az idős férfi több sérülést szenvedett, a helyszínen életét vesztette.

A 28 éves fiatal szintén megsérült, őt kórházba szállították. A szondáztatás során kiderült, a fiatal nem volt alkoholos befolyásoltság alatt.

Az ügyben további nyomozás folyik a baleset pontos körülményeinek és okainak megállapítása érdekében.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben