Tárkánykán ismét lángra kapott az erdő, megyeszerte sorra csapnak fel a tüzek
Tárkánykán ismét lángra kapott az erdő, megyeszerte sorra csapnak fel a tüzek

Fotó: ISU

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Tizenegy tűzesethez riasztották kedden, augusztus 11-én a Bihar megyei tűzoltókat. Több mint 50 hektárnyi területet érintettek a lángok, Tárkánykán (Tărcăița) pedig újabb erdőtűz ütött ki, amelynek megfékezésén jelenleg is dolgoznak.

A belényesi, nagyváradi, élesdi és nagyszalontai tűzoltók több településen is bevetésen voltak. Két legelő égett Tisztásfalván (Curățele) és Körösjánosfalván (Ioaniș), tűz ütött ki a biharszentandrási (Sântandrei) temetőben, egy nagyváradi parlagon, valamint Mezőtelkiben (Telechiu) egy mezőgazdasági területen. Emellett Körösmarton (Râpa) egy háztartás kertjében, Nagyfeketepatakon (Valea Crișului) egy legelőn, illetve Ürgetegen (Ortiteag), Kávásdon (Căuașd) és a tárkánykai (Tărcăița) erdőben is küzdöttek a lángokkal.

A tizenegy tűzeset közül tízet feltehetően a területek megtisztítására használt nyílt láng okozott, noha ez a tevékenység szigorúan tilos.

Körösmarton vélhetően egy mezőgazdasági gépből kipattanó szikra okozta a tüzet, amelyben egy csűr és egy tonna széna égett el.

Kilenc tűzesetben összesen mintegy 23 hektárnyi búzatarló és 15 hektárnyi száraz növényzet vált a lángok martalékává, emellett hét szalmabála is elégett.

Mezőtelkiben az élesdi tűzoltók a helyi önkéntesekkel együtt megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek egy lakóházra. Nagyfeketepatakon egy házat, egy melléképületet és egy erdőt sikerült megóvniuk. Egy másik beavatkozás során a mintegy hat hektáron pusztító tüzet sikerült megfékezni, mielőtt az elérhetett volna egy hétvégi házat, az udvaron parkoló gépkocsikat és a környező mezőgazdasági területeket.

Újabb erdőtűz Tárkánykán

Tárkánykán kedden 9 óra óta egy újabb erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók, ezúttal az erdőállomány egy másik részén. A tüzet feltehetően a tűzvédelmi szabályok megszegésével használt nyílt láng okozta.

A lángok kedden 16 hektárnyi erdei avart, valamint három hektárnyi, természetes úton megújuló fiatal erdőt – facsemetéket és fiatal fákat – érintettek.

A helyszínen jelenleg 30 hivatásos tűzoltó dolgozik a belényesi, vaskohsziklási, nagyváradi, nagyszalontai és tenkei egységektől. A munkájukat a tárkányi önkéntes tűzoltók és erdészek is segítik.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben