Három személyt, egy 16, egy 18 és egy 21 éves fiatalt vettek őrizetbe 24 órára a nagyváradi rendőrök szeptember 2-án, miután a gyanú szerint több embert is bántalmaztak augusztus 30-án, vasárnap hajnalban Nagyváradon. Az ügyben testi sértés és a közrend, illetve a köznyugalom megzavarása miatt indult eljárás.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 16 és a 18 éves fiúk Köröstarjánról (Tărian), illetve a 21 éves férfi Oláhszentmiklósról (Sânnicolau Român) származik. A nyomozás során megállapították, hogy augusztus 30-án, körülbelül hajnali fél négykor a Fekete Sas-palota passzázsában spontán konfliktus alakult ki, amelynek során a három fiatal több személyt is bántalmazott. Az erőszak később a Kossuth/Independenţei utcán is folytatódott.
A passzázsban a 18 éves fiatalember ököllel arcon ütött egy 29 éves férfit, az áldozat az ütéstől a földre esett. A földön fekvő férfit ezt követően a 16 éves fiú meg is rúgta. A 29 éves sérültet kórházba szállították, az elszenvedett sérülések gyógyulásához 45–50 napos orvosi ellátásra van szükség.
Ugyanott a 16 éves és a 21 éves fiatal egy 19 éves férfit is ököllel és lábbal ütlegelt.
A 16 és 18 éves fiatalok a Fekete Sas-passzázsban, majd a Kossuth utcában egy 24 éves férfit is többször megütöttek és megrúgtak. A Kossuth utcán a 21 éves férfi is bekapcsolódott a bántalmazásba: ököllel és lábbal ütötte a 24 éves férfit. A sértett 5–6 napos orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett. Ugyancsak a Kossuth utcán a 16 éves fiatal egy 23 éves férfit is bántalmazott.
A rendőrség szerint a nyilvános helyen elkövetett erőszakos cselekmények a közrendet és a köznyugalmat is megzavarták, és felháborodást váltottak ki a járókelőkből.
A nagyváradi rendőrség folytatja a nyomozást testi sértés és a közrend, illetve a köznyugalom megzavarása miatt, a nagyváradi ügyészség felügyelete mellett. A hatóságok a teljes bűncselekmény-sorozat körülményeit vizsgálják.

