A motoros egységek Nagyváradon és a környező településeken – Szentmártonban, Félixfürdőn, Püspökfürdőn, Biharszentandráson, Váradszentmártonban és Fugyivásárhelyen – teljesítenek szolgálatot, lefedve egy forgalmas, turisztikai, ipari és lakóövezeteket is magában foglaló térséget.
Operatív tevékenység 2024–2025
A két bevetési időszak együttvéve
Az első szezonjukban, 2024-ben július 6. és október 30. között voltak bevetéseken. A közel négy hónap alatt 114 esethez vonultak ki. Tavaly május 5-én álltak szolgálatba, november 15-ig tevékenykedtek, ez több mint hat hónapot jelent, 163 bevetésen vettek részt.
Bevetések típusai
A SMURD motoros egységeinek leggyakoribb feladatai a közúti balesetek sérültjeinek elsősegélynyújtása, a közterületen elesett személyek ellátása, valamint a nagy létszámú rendezvényeken szükséges biztosítási intézkedések voltak.
Nagy mozgékonyságuknak és annak köszönhetően, hogy gyorsan eljutnak a zsúfolt vagy nehezen hozzáférhető helyszínekre,
Ez lehetővé teszi a szakképzett elsősegélynyújtás azonnali megkezdését és a betegek stabilizálását a szállításra és fejlettebb orvosi felszerelésre alkalmas mentőegységek megérkezéséig.
Szezonnyitás
Május 1-jétől hivatalosan is megkezdődik a szezon. Ennek jegyében a héten a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség motoros SMURD-egységei újraképzésen vesznek részt a szezon kezdete előtt, hogy megerősítsék elsőbbségi és defenzív vezetési készségeiket, valamint továbbfejlesszék a dinamikus körülmények között végzett elsősegélynyújtás technikáit. A felkészítést Popa Aron főtörzsőrmester vezeti, aki a Bihar megyei SMURD-motorkerékpár paramedikus tűzoltója, valamint a belügyminisztérium által akkreditált oktató elsőbbségi és defenzív motorvezetésből
Váradi SMURD-program
A városi beavatkozásra szolgáló SMURD-motorkerékpárok programját Nagyváradon a SMURD Alapítvány valósította meg a Lidl Románia támogatásával. A kezdeményezés célja a sürgősségi egészségügyi eseteknél a reagálási idő csökkentése és a városi beavatkozási kapacitás növelése volt.
A program keretében a két SMURD-motorkerékpárt teljes egészségügyi felszereléssel látták el, többek között félautomata defibrillátorral, lélegeztető ballonnal, intubációs készlettel, váladékszívóval és sürgősségi orvosi táskával, valamint hang- és fényjelző rendszerekkel és speciális kommunikációs eszközökkel. Működtetésükre tíz SMURD-paramedikust képeztek ki.

