Rövid időn belül azonosították és elfogták a nagyváradi rendőrök azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kiraboltak egy 43 éves nagyváradi férfit. Az egyik gyanúsítottat őrizetbe vették, majd 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, míg a másikat egy korábban kiadott előzetes letartóztatási parancs alapján vették őrizetbe.
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot július 22-én hajnalban, 5.25 órakor értesítették a 112-es segélyhívón keresztül. A sértett elmondása szerint a nagyváradi Dacia úton, egy üzlet közelében két férfi bántalmazta, majd erőszakkal elvettek tőle 1000 lejt és két mobiltelefont.
A rendőrök még aznap azonosították a feltételezett elkövetőket: egy 42 éves érseléndi (Șilindru), valamint egy 29 éves székelyhídi (Săcueni) férfit.
A nyomozás szerint a két gyanúsított július 22-én hajnali fél ötkor a Dacia sugárúton megütötte és megrúgta a 43 éves férfit, majd elvették tőle a készpénzt és a két mobiltelefont. A sértettet ért kár értéke mintegy 3500 lej, sérülései pedig 5–6 napos orvosi ellátást igényeltek.
A bizonyítékok összegyűjtése után a rendőrök 24 órára őrizetbe vették a 42 éves férfit minősített rablás gyanújával. Július 23-án az ügyész indítványára a Nagyváradi Bíróság 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.
A 29 éves gyanúsítottról a rendőrségi ellenőrzés során kiderült, hogy ellene már korábban előzetes letartóztatási parancsot adott ki a Nagyváradi Bíróság egy másik büntetőügyben, amely lopás és minősített rablás miatt indult.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit azzal is gyanúsítják, hogy július 5-én a Dacia sugárúton kikapott egy pénztárcát egy férfi kezéből, amikor az pénzt akart elővenni, ezzel 2400 lejes kárt okozva. Emellett július 10-én egy másik férfit is bántalmazott ugyanazon a környéken, majd elvett tőle 800 lejt, 35 ezer forintot, egy karkötőt és egy nyakláncot.
A Nagyváradi Bíróság július 23-án megerősítette a 29 éves férfi ellen korábban kiadott előzetes letartóztatási parancs végrehajtását is, és vele szemben szintén 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el.
Az ügyben a nyomozás a nagyváradi ügyészség felügyelete mellett folytatódik. A rendőrök vizsgálják a két férfi teljes bűncselekmény-sorozatát, valamint dolgoznak az okozott kár megtérítésén.

