A Bihari Napló hetilap november 5-i lapszámának tartalmából
A Bihari Napló hetilap november 5-i lapszámának tartalmából

Fotó: Bihari Napló

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Vizsgálják, mennyivel emelhetnék a minimálbért

Három forgatókönyvet vizsgál a munkaügyi minisztérium a 2027-es minimálbér megállapítására, amelyek alapján a jelenlegi 4325 lejes bruttó összeg 268–754 lejjel emelkedhet. A legnagyobb emelés 5079 lejes minimálbért jelentene, a kormány azonban még nem döntött sem az új összegről, sem annak bevezetési időpontjáról.

Egy református templom, amely csak papíron létezik Nagyvárad-Velencén

Egy templom, amely több mint száz éve csak a tervekben létezik, de amelynek felépítéséről a mai napig nem mondott le a nagyvárad-velencei református gyülekezet. A szülővárosából indult neves építész, Szeghalmy Bálint még egyetemistaként álmodta meg az épületet, amelynek megvalósítását a történelem viharai hiúsították meg. A különleges templomtervről és a hozzá fűződő reményekről Visky István református lelkipásztor beszélt a III. Nagyvárad-Velencei Magyar Közösség Napjain.

Kinek és meddig jár ingyenesen az otthoni betegápolás?

Súlyos betegség, műtét vagy tartós mozgáskorlátozottság esetén a családnak nem feltétlenül kell saját költségén megszerveznie az otthoni szakápolást. Az egészségbiztosító meghatározott feltételekkel akár 90, daganatos betegek és gyermekek esetében 180 napnyi ellátást is finanszírozhat, de a jogosultsághoz orvosi ajánlás szükséges.

Egyenruha, karszám, szigorú ellenőrzések: ilyen volt az iskola a kommunizmusban

Nagy vitát váltott ki a romániai közbeszédben az a törvénykezdeményezés, amely kötelezővé tenné az iskolai egyenruha viselését. A jelenlegi vita különösen érdekes annak fényében, hogy Romániában néhány évtizeddel ezelőtt még szigorú szabályok írták elő a diákok öltözködését. Hogy mit jelentett a kötelező egyenruha a gyakorlatban, arról sokat elárulnak azok visszaemlékezései, akik még a kommunizmus idején jártak iskolába.

Orvos-Tóth Noémi: Generációkon át örökölt családi mintáink határozzák meg az életünket

Hogyan hatnak életünkre a transzgenerációs minták, miért nem megoldás az ellenazonosulás, és miért lehet fontos akár négy másodpercnyi odafigyelés egy kisgyermekre – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptak azok, akik részt vettek Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus előadásán.

Kinek jár térítésmentes mammográfia és emlőultrahang?

A mellrák korai felismerését szolgáló mammográfia és emlőultrahang meghatározott feltételekkel állami finanszírozással is elérhető, daganatgyanú esetén pedig azok is jogosultak lehetnek térítésmentes kivizsgálásra, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) részletesen ismertette, milyen vizsgálatok, kezelések és egyéb ellátások járnak a nőknek.

Krónika: a külhoni magyarokat érintő jelentős változtatásokat terveznek a választási rendszerben

A külföldön élő magyar állampolgárok – legyenek külhoni magyarok vagy külföldön tanulók, dolgozók – szavazási lehetőségeinek egységesítése az egyik fontos módosítás, amelyet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozó, az Igazságügyi Minisztériumnak megküldött dokumentumban javasol – írja a Krónika.

Az uszodától a sakkolimpiáig

Egy sportorvos tanácsára fordult a sakk felé, később világbajnokok játszmáit felügyelte. Fleisz János, a hetvenöt éves váradi történész a Bihari Naplónak idézte fel pályafutása legemlékezetesebb állomásait.

A Bihari Napló megvásárolható Nagyvárad újságosbódéiban és a Tabac Xpress nagyváradi üzleteiben is, valamint az előfizetők számára digitálisan is fellapozható a lap.biharinaplo.ro oldalon.

Fotó: Bihari Napló

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben