A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök kiemelte, hogy
– fogalmazott.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
A főpásztor ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kápolna majdnem eredeti formájában maradt meg, kevés átalakítás történt benne azon időszakokban, amikor nem az egyház használatában volt. Valahogy elkerülte azok figyelmét, akik az egyház ellen fordultak egy adott korszakban, így a szentsége is megmaradt. Amikor pedig visszakapta az egyház, csupán a falait kellett letisztítani.
– jelentette ki Böcskei László.
Hozzátette: adjunk hálát az eddigiekért, és ugyanakkor Istenbe vetett bizalommal tekintsünk a jövőbe.
– tanácsolta a váradi egyházmegye vezetője.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Az Assisi Szent Ferenc jubileumi évre való tekintettel Albert István Leander ferences testvér volt az ünnepi szertartás meghívott szónoka. Elmélkedésében a csíksomlyói rendház főnöke, abból kiindulva, hogy a szentek élete valahol összekapcsolódik,
Arra hívta fel a figyelmet, hogy mindketten gazdag családba születtek, de a megtérésük után megváltozott az életük. Leegyszerűsödött abból a szempontból, hogy azok a földi és anyagi javak, melyekhez addig ragaszkodtak, másodlagossá lettek számukra, mert Isten lett nekik fontos. Ugyanakkor Ferenc és Károly egyaránt a reformok emberiévé váltak. Mások felé fordultak, modern kifejezéssel élve, szociálisan érzékennyé lettek.
– magyarázta Albert István Leander.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

