Böcskei László megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét a nagyváradi római katolikus székesegyházban pünkösdvasárnap délben. Homíliájában arra hívta fel a figyelmet: egyházi főünnepeink a találkozások pillanatai. Karácsony egészen mélyen megérint bennünket, húsvét új perspektívák elé állít, pünkösd pedig nyomot hagy bennünk.
Mind a három ünnep közösségi élményként ér célba. Ilyenkor egymásra találnak az emberek, családok is találkoznak, mindenki szembesül Isten tetteivel.
Valami elindul bennünk, és talán döntések is születnek. Olykor felületesen, máskor egészen mélyrehatóan, amelyek őrizni és továbbadni szeretnék azt az érintést, mely által valami fenségesebbet sejtünk és ismerünk meg a földi életünkben. Valamit, ami ebből az életből egy más valóság felé mutat, és lesz jelenvalóvá mindennapjainkban.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
A váradi egyházmegye főpásztora szerint ugyanakkor a pünkösd is kérdések elé állít bennünket. Mert ki gondolta volna körülbelül kétezer évvel ezelőtt, hogy a kicsit megrémült halászokból és más, többnyire egyszerű, iskolázatlan férfiakból egy olyan közösség fog kialakulni, mely Jeruzsálemből szinte lavinaszerűen terjedt el az egész Földön?
Azóta is milliárdokat lelkesít, megváltoztatja a világot, és a mai napig fennmaradt. Ha valaki ezt elmondja az akkori kortársaknak, valószínűleg kinevették volna. De minden várakozás ellenére mégis lehetséges volt, mert elindult valami, és ez folytatódik ma is.
A Szentírásban azt is olvassuk, hogy pünkösdkor a Szentlélek heves viharként tört a bezárkózott tanítványokra, és tüzével lángra lobbantotta a hitüket. Ekkor kezdenek el bátran fellépni és hirdetni az evangéliumot. Egy hatalmas alakulás és megújulás vette így kezdetét. De hol munkálkodik napjainkban a Szentlélek hatalmas ereje? – tette fel a második kérdést a megyés püspök. Mert bizonytalan világunknak, a vezetőknek, az egyszerű embereknek. az egyháznak nagy szüksége van Isten szent lelkére.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Egyáltalán bízunk még a Szentlélekben, számítunk-e rá? Nem élünk-e túl gyakran úgy, mintha Isten nem is létezne? És nem gondoljuk-e talán túl sűrűn, hogy mindent saját erőkből tudunk, vagy akár kell megoldanunk és átalakítanunk?
– fogalmazott Böcskei László.
– tanácsolta a szentmise szónoka.
A szentmise végén Pék Sándor általános helynök, székesegyházi plébános is áldott pünkösdöt kívánt az ünneplőknek, zenei szolgálatot a dr. Kristófi János Zsigmond karnagy által vezetett Szent László Ének- és Zenekar végzett.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

