Ciucur Losonczi Antonius

A 46. zsoltárra (Erős vár a mi Istenünk) alapozta szószéki beszédét Forró László főjegyző, hegyközkovácsi lelkipásztor. Arra hívta fel a figyelmet: ilyentájt talán meglepődve szembesülünk azzal, hogy mennyiféle kérdést vett fel a reformáció, és ezzel kapcsolatban hányféle vélekedés hangzik el. Vannak, akik egyértelműen állítják, hogy egyszerűen megérett rá a világ és a politikai szükségszerűség hozta létre, míg mások kizárólag kultúrtörténeti fordulópontként emlegetik a reformációt. És kétségtelen, hogy elkezdődött a Biblia lefordítása az egyes nemzeti nyelvekre, s eljutottunk oda, hogy ma már jóval több mint kétezer nyelvre csakugyan le van fordítva a Szentírás. 

Mi, magyarok tudjuk azt is, hogy az első bibliafordítás nemcsak, hogy elérhetővé tette Isten igéjét, hanem gyakorlatilag a magyar irodalom alapjait is megteremtette. Heltai Gáspár kortársként pedig annyit jegyzett le a reformációról, hogy „az Istennek Igéje itt is és ott is elkezdett villámlani”. A reformáció tehát mindenekelőtt ennyit jelent, hiszen a gyülekezeti közösségben is úgy emlékezünk, hogy talán bennünk is felvillant valami – ha Isten igéje nem is villámlott, de legalább értjük Istennek Szent lelkét, hogy a megemlékezésünk ne csupán felelevenítése legyen a múltnak, hanem az Ő Igéje meg is érintsen minket.

A tiszteletes azt magyarázta ezután: a felolvasott zsoltár három szakaszra bontható és ezekben tulajdonképpen benne van hívő múltunk, hívő jelenünk és jövendőnk is. „Jusson eszünkbe: nagyon sokszor eljutunk odáig, hogy hiszek hitetlenül, mert hinni akarok. Felejtsük el azt, hogy milyen konkrét történelmi háttérre utal ez a zsoltár, hiszen más történet is lehetne mögötte. A sok személyes vallomás végén talán ott van, hogy a Seregek Ura velünk van, és fel tudunk ujjongani, mert megtapasztaljuk az Isten szabadító erejét, hiszen egyedül Ő az, aki ítéletet hirdet. Ebből kell kapjunk ízelítőt egy ilyen megemlékezésen, s akkor bár jöhetnek viharok, válságok és járványok, mégis hit által el kell hagynunk a hiábavaló félelmet, mert tudnunk kell: Isten velünk van, s semmi el nem szakíthat az Ő szeretetétől, mely van a Krisztus által” – fogalmazott Forró László.

Az ünnepségen szót kapott Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkész is, aki szintén a 46. zsoltárból választotta ki az igeszakaszt. Hangsúlyozta: azért ünnepelhetik világszerte október 31-én a reformációt, mert Luther pontosan ezen a napon szögezte ki 1517-ben 95 tételét. És az említett zsoltár alapján szerezte az Erős vár a mi Istenünk című éneket, mely azóta is az evangélikus egyháznak a himnusza. A zsoltáros részéről egy hatalmas bizalom érződik, aki megtapasztalta övéivel együtt a csodálatosan cselekvő Istent, akiről vallja, hogy oltalma, védelmezője, illetve a segítsége bizonyosan a legnehezebb időkben is. Őbenne bízott Luther Márton, Kálvin János, Várad reformátorai – Dévai Biró Mátyás és Czeglédi György, illetve társaik –, valamint Bocskai István, Bethlen Gábor és Rákóczi György is, akik az istenhitnek és a reformációnak a zászlóját hordozták. „Ebben az Istenben kell nekünk is bízni. Elődjeinknek a példaképe és az évszázados tapasztalat arra ösztönöz minket, hogy nyugodtan megbízhatunk ebben az Istenben, mert nem fogunk csalatkozni. Ne féljünk, mert Isten nem a félelemnek, hanem a fiúságnak a lelkét adta nekünk, mivel azt akarja, hogy bátran és bizalommal éljünk” – tanácsolta a lelkész.

Az úrvacsoraosztás előtt dr. Pálfi József váradréti lelkipásztor mondott ágendás beszédet. Elhangzott: a reformáció azzal, hogy kinyitotta a Szentírást, a lehető legfontosabb lépést tette meg a megújulás, a Krisztus irányába történő változás irányába. A Sola Scriptura elve által az emberi élet középpontjába az élet Ura, Krisztus került, és immár nem a szervezett egyház a maga mindenféle intézményrendszerével és hatalmi struktúrájával, hanem a teremtő Ige. A reformátorok pedig ezen cselekedetükkel olyan érték- és mértékrendszert kínáltak fel a mindenkori embernek, melynél nagyobbat, lényegesebbet azóta sem senki, nyomatékosította Pálfi József.