Egyre súlyosabb következményei vannak a hosszan tartó aszálynak Bihar megyében. Nyolc településen már korlátozták a vízellátást, a folyók vízhozama több helyen a húszéves átlag mindössze 7–15 százalékára csökkent,
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet tovább romolhat, és az energiatermelést is veszélyezteti.
Marcel Dragoș prefektus felhívását követően több önkormányzat már be is vezette a vízkorlátozást.
Mézgeden, Székelyhídon, valamint Papfalván, Almaszegen, Középesen, Sebesújfalun (Bistra), Bodonoson (Budoi) és Várvizen (Varviz) éjszakánként szünetel vagy korlátozott a vízszolgáltatás. A legtöbb helyen este 11 órától hajnali 5, illetve 7 óráig zárják el a vizet, hogy a tározók a következő napra ismét feltöltődhessenek.
Takarékosan kell gazdálkodni a készletekkel
Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője a Bihari Naplónak nyilatkozva elmondta, hogy ez csak a kezdet.
– fogalmazott.
Hozzátette: Tenkén és térségében is kritikus a helyzet, ezért a helyi védelmi bizottság rendkívüli intézkedéseket készít elő, hogy a Fekete-Körösből biztosítani tudják a település vízellátását.
A legutóbbi Bihar Megyei Prefektusi Kollégiumi gyűlésen elhangzott: a Körösök Vízügyi Igazgatóság adatai szerint a megye négy legfontosabb víztározójának töltöttsége jelenleg 15 és 50 százalék között mozog. A teljes Körös-vidéki vízgyűjtőn ugyan még átlagosan 42 százalékos a feltöltöttség, de a készletekkel takarékosan kell gazdálkodni, mert a meteorológiai előrejelzések nem ígérnek jelentősebb csapadékot.
Korábban írtuk
Negatív rekordok
A folyók állapota még aggasztóbb. A Sebes-Körös, a Fekete-Körös és a Berettyó vízhozama több helyen már csak a júniusi sokéves átlag 7–15 százalékát éri el, mellékfolyóik 10–40 százaléka pedig teljesen kiszáradt.

Fotó: Alexandru Nițescu
A Berettyó Szalárdnál a sokéves átlag 7 százalékára csökkent. A Fekete-Körösön Tenke térségében és Arad megyében is rendkívül alacsony vízhozamot mértek. A hidrológusok több állomáson is új negatív rekordokat regisztráltak. A Remete patakon Biharpoklos térségében megdőlt az 1969-es történelmi minimum, a Bisztra patakon Bisztraterebesnél 65 éve nem mértek ilyen alacsony vízállást.
Pásztor Sándor a továbbiakban elmondta: nagyobb léptékben tekintve a legsúlyosabb helyzet a Fekete- és a Fehér-Körös domb- és hegyvidéki vízgyűjtőjén alakult ki.
emiatt többek között Magyarremete, Biharrósa, Tulka, Mézged és Sólyom települések térségében is veszélybe került a vízellátás. A vízügyi igazgatóság néhány helyen már hónapokkal ezelőtt mederkotrással próbált segíteni: Mézged térségében 600–800 méteres szakaszon mélyítették ki a medret, hogy a megmaradt víz összegyűljön. Az igazgató szerint a jövőben kisebb duzzasztók és medermélyítések is segíthetnek a hasonló helyzetek kezelésében.
Veszélyben az energiatermelés is
Az alacsony vízhozam az energiatermelést is veszélyezteti. A Hidroelectrica nagyváradi igazgatója szerint a Munteni és Remeți vízierőművek felújítása miatt kötelező meghatározott mennyiségű vizet tovább engedni a duzzasztókból, ami a jelenlegi rendkívül alacsony vízállás mellett jelentősen visszafogja a villamosenergia-termelést.
Pásztor Sándor hangsúlyozta:
– mondta.

