Balla Tünde
A nagyváradi képzőművészet egykori doyenjére, Kristófi Jánosra emlékezünk a római katolikus püspöki palota második emeleti termeiben, a festőművész halálának 10. évforulója alkalmából szervezett retorspektív kiállításunkkal. A Mester teljes életútját, festői korszakait, tematikáit felvonultató tárlat közel száz, jópár, eddig még nem látott Kristófi-művel, rajzokkal, akvarellekkel is kedveskedik a művészetszerető nagyváradiaknak.
A Körös partján festegető, szakállas öreg piktor úgy tartozott Várad lelkéhez, mint levegővétel az életbenmaradáshoz, hiszen a városnak azt a második fénykorát örökítette meg vásznain, amivé az elporlott középkorától elszakadó, újjáalapított település a 19. század végére, s főként a 20. század első évtizedeiben érett. A daloló, csengő-bongó kis „Párizst” festette szecessziós és eklektikus épülethadával, kávéházaival, színházával és a hírlapokat olvasgató, művelt, világjárta, divatos nagypolgáraival, ugyanakkor az évezredes kontinuitást sugárzó barokk székesegyházával és az impozáns püspöki rezidenciával, amelyek a Szent László hamvaiban mégis csak erősen gyökerező Janus-arcú Várad elmélyült keresztény rétegéhez tartoznak. Ennek, a tősgyökeres váradiak képzeletében még létező világnak, a Holnap városának volt az egyik legavatottabb megörökítője Kristófi János. Istenes lelkülettel és harmóniateremtő szépséggel felvértezve festette impresszionisztikus ihletésű képeit, amelyek egyszerre mesélték és illatozták a város díszes rizalitjai közé zárt emberarcú történeteiket. A zenélésben és a festészetben is járatos népes családjával, nemesi származású feleségével, Hoványi Judit keramikussal és tíz gyermekével, mintha az általa megfestett váradiság bástyája lett volna a kommunizmus legsötétebb évtizedeiben.
Különleges kettős évforduló gyűjti most egybe Nagyvárad művészetkedvelő közönségét, hiszen a 20. századforduló nagypolgári Váradával daloló festőművész immár tíz éve, hogy 2014. január 5-én végleg megtért Teremtőjéhez, és az 1925. decemeber 15-én született Mester századik születésnapja közeleg.
Kristófi János több mint kétezer művet számláló, nagyjából 65 évet felölelő, gyakorlatilag utolsó leheletéig tartó munkássága Várad halhatatlan piktorai között kanonizálja a festőművészt. Annak a nagybányai festőiskolán nevelkedett generációnak a méltó követője és örököse, akik a figurális képalkotást mesterfokra emelték azon az ominózus századfordulón: Mikes Ödön, Barát Mór, Tibor Ernő, Macalik Alfréd, olyannyira, hogy a városba érkeztekor a fiatal Kristófi Macalik helyére került a váradi Népi Művészeti Iskolában. A monospetri gazdafiúból Várad ikonikus festőjévé válni a széppel kötött örök szövetség folyamatosan emelkedő, fejlődő íve volt, amelynek középpontjában a legfőbb szépség áll, maga az Isten. Ezt hitte, élte és hirdette hétköznapjai példájával és ecsetével, szülőföldjén és Bukaresttől, Budapesten, Amszterdamon át Rómáig bárhol, ahol tartalommal, s művészettel csordultig teli 89 esztendejében megfordult.
A halála évében készült legutolsó televíziós interjújában álarctalan, mély alázattal fogalmazta meg festői hitvallását, amely letisztult istenhitének is tanúságtétele volt: „A táj Isten alkotása, mi csak porszemek vagyunk… Csak dadogunk Isten alkotásához képest. (…) A művész, maga az Isten. Az ember próbál valamit elmondani abból, amit lát, ami szép, ami jó, ami egyensúlyos, ami harmonikus. És ha ez sikerül a művésznek, akkor elérte célját.”
A retrospektív tárlat megnyitójára február 2-án, pénteken 17 órakor kerül sor. A kiállítást Böcskei László megyés püspök, és a festművész életrajzírója, az életmű legfőbb ismerője, Banner Zoltán művészettörténész nyitja meg. Zenei programmal a nagyváradi székesegyház kórusának tagjai készülnek ifj. Kristófi János karnagy irányításával.
