Tavaly augusztusban még úgy hagyta jóvá a 45 millió lej értékű projektet a képviselő-testület, hogy az elszámolható költségek összege 1,9 millió lej legyen. Azonban mivel a fugyivásárhelyi felüljáró és az Oneștilor utcai aluljáró beruházásoknál pénzt takarítottak meg, a megmaradt összeggel most növelni tudták az elszámolható költségek értékét 21,7 millió lejre. Mircea Mălan megyei tanácselnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általa vezetett intézmény továbbra is arra törekszik, hogy egyéb forrásokat hívjon le.
A befektetés fő célja a közlekedés-biztonság növelése és a közlekedés gördülékenyebbé tétele Nagyvárad északi részén. A kivitelezés megvalósításával a DJ767N jelű megyei úti forgalom többé nem fog kereszteződni a 19-es országút Püspöki úti szakaszával. A Plugului, Lirei és Püspöki utcákon pedig megszakítások nélkül lehet majd keresztül haladni.
A projekt teljes értéke 45,5 millió lej, melyből a megyei tanácsra eső önrész az el nem számolható költség, valamint az elszámolható költség két százaléka, ami 436 ezer lej.
A beruházást partnerségben valósítja meg a Bihar Megyei Tanács, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala és a Metropolisz-övezeti Közösségfejlesztési Egyesület. A finanszírozást a 2021–2027 közötti Északnyugati Regionális Programon keresztül biztosítják. A közeljövőben a megyei tanács közbeszerzési eljárást fog hirdetni a kivitelezésre.

Fotó: Bihar Megyei Tanács

