Ez egy igen merész szimbólum, hiszen azt akarja ábrázolni, amit nem lehet – a feltámadás pillanatát. Sem ennek, sem a teremtésnek nincs tanúja, régészeti lelet sincs, mégis a liturgia arra vállalkozik, hogy szemléletessé tegye a feltámadás pillanatát a láng fellobbanásával.

Azt követően, hogy meggyújtották a feltámadott Krisztust jelképező gyertyát, ünnepélyesen bevitték ezt a sötét templomba, és háromszor, egyre emeltebb hangon bekiáltották az éjszakába: „Krisztus világossága!”, mire válaszként a jelenlevők ajkáról sóhajként szállt fel az ének: „Istennek legyen hála!”.

A fényünnep csúcspontja a húsvéti örömhír meghirdetése, az Exsultet eléneklése volt.

A húsvéti vigília második része, az igeliturgia keretében öt ószövetségi olvasmány hangzott el, majd a püspök beintonálta a Glóriát, és megszólaltak a csengők, az orgona.

Tiszteletreméltó Márton Áron püspök és az idén nagypénteken elhunyt Fodor József általános helynök gondolatait is idézte elmélkedésében Pék Sándor. A székesegyházi esperes-plébános azt tanácsolta:

A szentmise ezután a harmadik résszel, a vízszenteléssel folytatódott. Arra emlékeztek, hogy az ősegyház ezen az éjszakán szentelte meg keresztvizet, és szolgáltatta ki a keresztség szentségét, hogy jelezze: Krisztus húsvéti misztériumait a keresztség közvetíti minden egyes emberhez. Ezután megtörtént a keresztségi fogadások megújítása, majd a püspök meghintette a népet ezzel az új, teremtő vízzel.

Régi szokás szerint a mise végén Böcskei László az asszisztenciával a szentsírhoz ment, hogy a feltámadt Krisztus dicsőséges megjelenését felidézze. Ezután útjára indult a körmenet, mellyel a feltámadás örömhírét vitték a világba, tanúságot téve a keresztényeknek a feltámadásba vetett hitéről. Belekiáltották az éjszakába, hogy az Úr feltámadt, és

A körmenet végén mindenki visszatért a székesegyházba, és az ott kapott szentségi áldással ért véget a szertartás, melyen részt vett Virgil Bercea görögkatolikus és Roos Márton nyugalmazott temesvári püspök is.