Isza Attila
Hétnapos kórházi kezelésre szorultam nemrégiben. A személyzet rendes, tisztaság van, tisztelettudók, majdnem minden rendben van a magyar nyelv használatával is. Írom és mondom, hogy majdnem. Én beszélem a román nyelvet mondhatni anyanyelvi szinten, de ez a 70–80 éves magyar nemzetiségű emberekről nem mondható el. Délben ebédeltünk, mellettem ült egy 90 éves néni. Próbálta elmagyarázni a kiszolgáló személyzetnek, hogy nem tudja elfogyasztani az ebédet, mert nem esik jól neki. Magyarul mondta, a kiszolgáló személyzet semmit sem értett belőle. Sőt, rászóltak, hogy beszéljen románul, mert Romániában élünk. Sajnos úgy látszik, a múlt szelleme még mindig kísért, nemcsak a politikában, hanem az állami intézményekben is. Az orvosok nagyon rendesek, ha egy beteg nem tudja elmondani a problémáját román nyelven, biztosítanak tolmácsot. Ezt meg lehetne oldani a személyzet esetében is. Az ebédlőben többen is beszéltek magyarul, de senki nem vállalta azt, hogy amit a néni elmondott magyarul, lefordítsa román nyelvre. A félelem nagy úr. A félelem falait le kell rombolni, mert gúzsba köti a lelket. Remélem, hogy hasznos, érdekes gondolatokat ébresztettem önökben. A néni szavait lefordítottam román nyelvre, de nem néztek rám jó szemmel.
Ha valakit érdekel az, amit itt elolvasott, és van véleménye ezekről a dolgokról, akkor tartsuk a kapcsolatot. A telefonszámom és az e-mail címem elérhető a Bihari Napló szerkesztőségében.
