A Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei ismét Nagyváradra érkeznek, ahol ingyenes szűrést és konduktív fejlesztést biztosítanak gyermekek és felnőttek számára.
A foglalkozások helyszíne a nagyváradi Diakónia központja lesz, a Moszkva (Moscovei) utca 14. szám alatt. Jelentkezni Dénes Évánál lehet a 0740-613-770-es telefonszámon, illetve a diakoniaoradea@diakonia.ro e-mail-címen.
A szervezők tájékoztatása szerint a programra elsősorban olyan gyermekeket várnak már féléves kortól, akiknél terhesség alatt, szülés közben vagy közvetlenül utána központi idegrendszeri károsodás történt – például oxigénhiányos állapot, agyvérzés vagy agyinfarktus következtében –, és emiatt mozgáskorlátozottság alakult ki. A fejlesztés ajánlott többek között diplégia, hemiplégia, tetraparézis, ataxia, athetosis, spina bifida, valamint megkésett mozgásfejlődés esetén is.
A program azoknak is segítséget nyújthat, akik cerebrális parézissel (CP), sclerosis multiplexszel, Parkinson-kórral élnek, stroke-on estek át, vagy koponyasérülés utáni állapotban vannak.
A Pető-módszer a konduktív pedagógiára épülő komplex fejlesztési forma, amely nem csupán a mozgás javítására összpontosít, hanem az egész személyiséget veszi figyelembe. A módszer egyik alapelve, hogy a fejlesztés nem passzív kezelés, hanem a gyermek vagy felnőtt aktív részvételére épül. A mozgásfejlesztés mellett hangsúlyt kapnak a részképességek – például az orientáció és a kommunikáció – fejlesztése is. A módszer és az intézmény több rangos elismerésben részesült az elmúlt évtizedekben. A konduktorképzésért 1983-ban Állami Díjat kaptak, 2006-ban első szellemi hungarikumként ismerték el a Pető-módszert, 2013-ban pedig Magyar Örökség Díjjal és Prima-díjjal tüntették ki.

