Pap István

Vasárnap délután Nagyváradra is elérkezett az AUR kampánykaravánja, a város főterén mintegy száz személy várta George Simiont, a szélsőséges nézeteiről hírhedt, a fizikai erőszak alkalmazásától sem visszarettenő pártelnököt és párttársait. A Szent László téri Kováts-ház mellett parkoló aranysárga kampánybusz előtt gyülekezett a „tömeg”, a mintegy száz szimpatizáns, de nem is rájuk és George Simionra akarjuk felhívni most a figyelmet, hanem arra a fiatalokból álló nyolcfős csoportra, akik a gyűlés helyszínétől néhány méternyi távolságra álltak, és puszta jelenlétükkel tiltakoztak az AUR nagyváradi megjelenése ellen. 

Az előkészületek 

Az akció szervezője a tizenhat éves Marcu Bacila, az Emanuil Gojdu Líceum diákja volt, aki készséggel mesélte el portálunknak, mi vitte rá őt arra, amit talán nála idősebb embereknek kellett volna megtenniük. „Szombaton néztem a híreket, kíváncsi voltam arra, mi van az AUR-karavánnal, amelyik Románia-szerte gyűjti az aláírásokat Klaus Iohannis államfő leváltása érdekében. Korábban láttam, és anyukám is mesélte, mit művelt az AUR a fővárosban, ahol gyakorlatilag megtámadták a parlamentet, Temesváron is betörtek a városházára, és 2019-ben az úzvölgyi hősök temetőjében is hasonlóan agresszív megmozdulást szerveztek. George Simion messiásnak állítja be magát, aki meg tudja oldani az emberek problémáit, de ehelyett csak erőszakos botrányokat láttunk tőle, nem pedig konkrét javaslatokat. Az egyik legfőbb indok, amiért úgy éreztem, hogy nekem ki kell mennem tüntetni, az volt, hogy a csendőrök sem Bukarestben, sem Temesváron (sem Úzvölgyén – szerk. megj.) nem tudták megállítani őket. Ezért azt gondoltam, hogy lesz, ami lesz, odamegyek, és ha botrány lesz belőle, mi mégiscsak középiskolások vagyunk, és ha csinálnak velünk valamit, az sokkal inkább nekik fog ártani, mint nekünk.” 

Elárulta, hogy tudott volna nagyobb eseményt is szervezni, „viszont információim szerint a hatóságokat legkésőbb három nappal a megmozdulás előtt értesíteni kell, de mivel az AUR két nappal az idejövetele előtt hirdette meg, hogy Nagyváradra érkezik, nekem már nem volt időm a bejelentésre. Ezért csak ad hoc megmozdulást szerveztem. Beírtam korábbi osztálytársaim whatsapp csoportjába, írtam a messengeren és az Instagrammon is”. A fiatalember mintegy harminc személyt ért el, akikről egyébként nem tudta, hogy ugyanazt gondolják-e politikáról, közéletről, mint ő, és mint elmondta, sokan közülük szkeptikusak voltak az akcióval kapcsolatban. „Volt, aki azért nem jött el, mert nem volt ideje, és voltak olyanok is, akik azért nem, mert féltek, hogy megtámadják őket. Az én szüleim sem akartak elengedni, mert attól féltek, hogy meg fognak támadni. De ha az emberek attól félnek, hogy megverik őket, mert beszélni akarnak arról, amit veszélyesnek tartanak a saját országuk számára, az nagyon súlyos dolog, és rettenetes egy modern demokráciában!” – monda a fiatalember.

De volt más indoka is a tüntetés megszervezésére: „ki akartam fejezni véleményemet, azt, hogy az AUR egy visszahúzó párt, amelyik például a legerőteljesebb oltás- és maszkellenes propagandát népszerűsíti. Az AUR veszélyt jelent a román társadalomra nézve, annál is inkább, mert egy neolegionárius párt, és riasztó az, hogy növekszik a közvélemény-kutatásokban. George Simion annyit olvasott el Románia Alkotmányából, hogy Románia egységes nemzetállam, és hogy a nemzeti szuverenitást a román nép gyakorolja az állami intézményeken keresztül. De ha George Simion megtámadja a közintézményeket, mint tette azt Bukarestben és Temesváron, akkor hogyan is bízhatunk egy ilyen emberben, hogy vezessen egy országot, ha ő maga nem tiszteli a megválasztott tisztségviselőket?”

A megmozdulás

Végül zömében egykori Oltea Doamna iskolabeli osztálytársai gyűltek össze a téren, akik közül négyen jelenleg a Gojdu-líceum diákjai, egyikük a Mihai Eminescu Főgimnázium tanulója, ketten egyetemet végzett fiatalok, akik korábban a Gojdu-líceumba jártak, egy személy pedig azt szeretné, ha semmiféle információ nem látna napvilágot róla. A fiatalok kartonpapírra írt és rajzolt üzeneteket tartottak maguk elé, melyeken ezek az üzenetek voltak olvashatók: „Jobb szeretni, mint gyűlölni!”, „Szabad dákok? Nem látunk itt falxot (ókori görbe élű vágószerszám és harci eszköz – szerk. megj.), csak fasizmust!”. Egy harmadik kartonpapírra George Simionnak és az AUR társelnökének, Claudiu Târziunak a portréja, valamint az egykori soviniszta, antiszemita legionárius mozgalom vezetőjének, Corneliu Zelea Codreanunak a képe volt felragasztva, alatta pedig a felirat: „Akik nem tanulnak a történelemből, arra vannak kárhoztatva, hogy megismételjék azt.” Marcu Bacila elmesélte, hogy abban a pillanatban, ahogy felmutatták a kartonokat, azonnal odament hozzájuk a sajtó és az AUR néhány szimpatizánsa, utóbbiak polemizálni kezdtek velük. Egy fiatalabb AUR-os, később egy idősebb ember is Zelea Codreanu érdemeit kezdték ecsetelni nekik, a sajtó munkatársai pedig azt tanácsolták a csendőröknek, hogy maradjanak a fiatalok közelében. A megmozdulás során szerencsére nem történtek incidensek, a fiatalok épségben hazaértek.

Utózöngék

Magát a fiatalembert is meglepte az, hogy milyen pozitívan viszonyult utólag mindenki az akciójához. Mint mondta, pozitív visszajelzéseket kapott a sajtótól, a barátaitól, az ismerőseitől is személyesen vagy a közösségi médián keresztül. „Azt hittem, hogy negatív hatása lesz annak, hogy a cikkekben csak az én iskolámat említették meg, de meg voltam lepve, amikor az iskolában minden tanárom, aki tudta, mit tettem, gratulált nekem. Az igazgatónő első nap az iskolában az osztály előtt gratulált nekem” – mesélte.

Hogy mennyire kedvezően értékelték Marcu akcióját, arra legyen tanúbizonyság Anca Mile, a Gojdu-líceum igazgatónőjének a véleménye, aki szerkesztőségünk érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy ő bátor, civil kurázsiról tanúskodó cselekedetnek tartja a fiatalok ellentiltakozását. „Nem volt semmiféle ösztönzés az iskola részéről, ez az ő saját akciójuk volt. Nem kértek tőlünk engedélyt, hiszen vasárnap volt, a szabad idejükben tették ezt, és mi értékeljük ezt a kezdeményezésüket” – fogalmazott.

Végezetül adjuk át a szót még egy gondolat erejéig Marcu Bacilának, aki bevallotta: „Kissé kényelmetlenül érzem magam amiatt, hogy mekkora figyelmet kapott a mi kis akciónk, ugyanakkor arra is gondolok, hogy ha ez ekkora meglepetésnek számít, akkor tényleg nincs már ebben az országban civil szellemiség, és akkor én szeretnék segíteni egy kicsit, hogy ismét életre keljen.”