Látványos fényfestésekkel zárták a szecesszió napját Nagyváradon | GALÉRIA és VIDEÓ
Látványos fényfestésekkel zárták a szecesszió napját Nagyváradon | GALÉRIA és VIDEÓ

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Fényfestéssel kelt életre Nagyvárad több ikonikus épülete is a szombati, egész napos programsorozat zárásaként, újdonságként pedig a Sebes-Körös is fényárban úszott.

A programsorozat legnagyobb népszerűségnek örvendő része az esti fényfestés volt, a belváros megtelt turistákkal, helybeliekkel. A látványos programpont az est leszálltával, 10 órakor kezdődött, az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben ezúttal egyenlő figyelem hárult mindegyik megvilágított épületre. A vetítések folyamatosak voltak, így akár mindegyik helyszínt fel lehetett keresni, és nem kellett azon aggódni, hogy a kijelölt időpontban induló vetítésről lemaradunk.

A szecessziós jegyeket idéző fényfestést kapott a főtéri Moskovits Adolf-palota, a Bémer téri Poynár-ház, megelevenedett Mária királyné szobra, színes ruhát kaptak ugyanakkor a színházépület timpanonjának alakjai is.

A lapozható galéria a fotóra kattintva nyílik:

Fotó: Alexandru Nițescu

Fényárban úszott az Fő utcai Apolló- és Moskovits-palota mellett az Adorján-ház is. Természetesen a Fekete Sas Palota sem maradt ki a különleges megvilágításból, ezúttal azonban nem a homlokzat került előtérbe, hanem a passzázs, illetve az ikonikus üvegmozaikra került a hangsúly. A Deutsch-ház emelete pedig „megtelt” a múlt század eleji bálozókkal.

Újdonságként ebben az évben a Sebes-Körös is része volt az esti látványos rendezvénynek: fénynyalábok pásztázták végig a víztükröt a Szent László híd irányába.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben