Bihari Napló
Legyünk áldás mások számára
Legyünk áldás mások számára

Fotó: Pap István

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Pünkösd a keresztény egyház születésnapja – hangzott el a váradolaszi gyülekezet vasárnap délelőtti pünkösdi istentiszteletén.

Krisztus feltámadása után ötven nappal a Szentlélek kiáradt Jézus maroknyi híve között, így váltak a tanítványok apostolokká, azaz Jézus küldötteivé, és ezzel megszületett a keresztény egyház. Ezért is pünkösd világszerte a keresztény vallás egyik legfontosabb ünnepe. Mi a nagyvárad-olaszi református gyülekezet vasárnap délelőtti pünkösdi istentiszteletén jártunk, amelyet a templom felújítása miatt a Lorántffy egyházi központban tartottak meg. Itt Meleg Vilmos színművész szavalta el Reviczky Gyula Pünkösd című költeményét, majd Dénes István Lukács lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdette Isten igéjét. Elmondta: racionálisan nem lehet megérteni a pünkösdöt, csak hittel elfogadni.

Galéria

Fotó: Pap István

A pünkösdi ünnepet három részre lehet osztani – derült ki az igehirdetésből. A pünkösd előtti időszak a csendé, a csoda előtti feszült várakozásé. Ekkor Jézus tanítványai, bár féltek, de mégis figyeltek az Isten ígéretére, együtt voltak, közösen imádkoztak. És amikor az isteni ígéret beteljesedett, akkor a tanítványok közössége apostoli közösséggé, tehát egyházzá vált, és ez a pünkösdi ünnepkör második szakasza.

Idézet
A félénk tanítványokból apostoli közösség lett, Jézus küldötteivé váltak. A lélek nem magányos hősöket formál, hanem a közösségben gyújtja meg a fényeket

– fogalmazott az igehirdető, hozzátéve, hogy a félelem átváltozott bátorsággá, és az apostolok vállalták az isteni tervben való részvételt, szétszóródtak és mentek, ahova az Isten küldte őket. „Ugyanazok az emberek voltak, csak más volt a lelkük, az isteni szeretet munkálkodott bennük” – hangzott el. A pünkösd harmadik szakaszában megalakul a keresztény közösség, és a Szentlélek csodája a hétköznapokban is megmutatkozik a mai ember életében is.

Idézet
Mert nemcsak az apostolok kapták meg a csodát, hanem mi is. Pünkösd ma is megtörténhet a szívünkben

– hirdette Dénes István Lukács, majd azt kérte a keresztény hívektől, hogy nyissák meg szívüket Isten előtt, „engedjük, hogy formáljon bennünket gyülekezetté, legyünk áldás mások számára, legyünk mindannyian apostolok a magunk életterében”.

Az igehirdetést követő hirdetések rendjén Dénes István Lukács bejelentette, hogy jól halad a felújítás, a karácsonyt már a templomban fogja tudni megünnepelni a gyülekezet.

A pünkösdi úrvacsoraosztás előtti úrasztali beszédet Nacsádiné Csuka Melinda lelkipásztor mondta el, kiemelve, hogy pünkösd a lélek újjászületésének és az evangélium tanúságtételének az ünnepe. „Nekünk is szükségünk van arra, hogy Isten csodája bennünk munkálkodjék. Mindez nem földi erőből, hanem Isten kegyelméből történik” – hangzott el. Az ünnepi Istentisztelet az Úrvacsoraosztással zárult, majd délután öt órától, valamint pünkösd második napján, hétfőn délelőtt tíz órakor is tartanak Olasziban ünnepi istentiszteletet.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben