Pap István
Gróf Széchenyi Zsigmond az egyik legjelentősebb, a magyar történelmet formáló arisztokrata család leszármazottja: ükapja Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, míg dédapja gróf Széchényi Lajos, Széchenyi Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak” a bátyja volt. Nem közismert, hogy Széchenyi Zsigmond éppen 125. évvel ezelőtt, 1898. január 23-án Nagyváradon született, ahol édesapja katonai szolgálatát teljesítette. Hogy ez a tény nincs benne a helyi köztudatban, talán annak is betudható, hogy a gróf már kisgyermek korában elkerült a Sebes-Körös parti városból. Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén és édesanyja családjának Csehországban lévő birtokán töltötte.
Két szenvedély
Gróf Széchenyi Zsigmondnak két szenvedélye volt: a vadászat és az írás. Az előbbi nem meglepő, hiszen alighogy sikerült a járás tudományát elsajátítania, máris vadászruhát adtak rá, majd hamarosan a kezébe nyomták az első puskát is, igaz, ez még csak parafadugós lőszerszám volt. Otthon a családja által generációk óta gyűjtött vadászkönyveket olvasgatta. Ami viszont az írást, és főként a magyarul írást illeti, ez már nem annyira magától értetődő, hiszen édesanyja, gróf Karolina von Ledebur-Wicheln német volt, így értelemszerűen ő is német anyanyelvűnek tekinthető, ráadásul Széchenyi Zsigmond gyermekkora nyarainak egy részét, mint már említettük, a milleschaui birtokon töltötte, német nyelvi környezetben. Mindezek ellenére már 16 éves korában publikum elé lépett magyar nyelvű írásával, első novellája 1915-ben jelent meg a Vadász-Lap tárcarovatában. Az első világháború meghatározó volt az ő életében is. 1916 júniusában frissen végzett tisztjelöltként először az orosz, majd a román frontra került, és hamar meggyűlölte a háborút. „A harcvonalban lerótt első fél esztendő véglegesen lelohasztotta, gyökeresen elvette a kedvemet a katonaságtól, a háborútól. Szívből, visszavonhatatlanul megutáltam. Mert már az első fél év rádöbbentett arra, hogy az emberi lélek legmegvetendőbb fogyatékossága az üzleti nyerészkedés diktálta gyűlölet, butaság, felelőtlenség, irigység, hiúság, kegyetlenség. Mindezek sokkal döntőbb szerepet játszanak, mint amilyet a tisztesség, a becsület, a szeretet, a bölcsesség és az alázat. Emberré nevelődtem” – vallotta később. A háborút követően felsőfokú mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Münchenben, Stuttgartban, Cambridge-ben és Oxfordban, de végbizonyítványt sehol sem szerzett.
1924–1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, ebben az időszakban kezdődtek az addig Európában vadászó Széchenyi Zsigmond legendás afrikai vadászexpedíciói. Első ilyen útjára 1927 tavaszán indult el. A kelet-szudáni Funk tartományba ment, itt Almásy László, a híres Afrika-kutató és felfedező, vagy ahogy manapság a köztudatban él, „az angol beteg” volt a vezetője. A következő útja 1928 novemberében ismét Kenyába vezetett, ahol Károlyi István gróffal együtt vadászott. Ennek az expedíciónak az eredménye lett több trófea mellett a Csui!... (a szó szuahéli nyelven leopárdot jelent) című első könyve, mely 1930 novemberében jelent meg és óriási sikert aratott, megjelenése óta ez az egyik legkedveltebb magyar nyelven írt vadásznapló, amely mindeddig tizenkét kiadást ért meg. Ennek a sikernek azonban ára volt: mivel az expedíciók nagy költségeket emésztettek fel, Széchenyi Zsigmond eladta a köröshegyi birtokot, hogy rendezni tudja apja felé az adósságait. „A földeket és a kastélyt nyolc generáció adta kézről kézre, és éppen nekem, a nyolcadiknak, épp nekem kellett eletetnem az oroszlánokkal” – írta erről. Az elkövetkező években már nem a családi kassza terhére, hanem különböző meghívásokra utazott vadászexpedíciókra Kenyába, Tanganyikába és Ugandába.
Fényképezés
Ezeknek az útjainak a során a vadászat mellett egyre nagyobb szerepet kapott egy másik szenvedély, a fényképészet is, mert, mint később hangoztatta: „Egy jól sikerült oroszlánkép felér tíz molyrágta oroszlánbőrrel”. A kétfajta „vadászatot” nehéz is volt összeegyeztetni, mert „A tapasztalat arra tanított, hogy vadászat és fényképezés egymás kárára való fogalmak. Valahányszor életemben a vadra összpontosítottam figyelmemet, siralmasan elkontárkodtam a fotografálást gyakran még a filmet is kifelejtve gépemből. Ha pedig megfelelő vadképre törekedtem, többnyire elszalasztottam a legkívánatosabb trófeacsemegét.” Legutóbbi kenyai expedíciójáról hazatérve megírta és 1934-ben kiadta második, Elefántország című könyvét, melyben külön fejezetet alkotnak a Serengeti parkban készült fényképek.
Világrekord
Könyve megírása után, 1935-ben számára új, szokatlan terepre, a sivatagba ment. Három autóval vágtak neki a Líbiai-sivatagnak Horthy Jenővel, a kormányzó testvérével, a vezető ezúttal is Almásy László volt. Ezen az expedíción, Darfurban lőtte le Széchenyi Zsigmond azt a mendeszantilopot más néven addaxot, melynek szarva 109,2 centiméterre nőtt, ez a trófea azóta is világrekord. Ezt az expedíciót Széchenyi Zsigmond a Hengergő homok című könyvében örökítette meg. 1935 nyarán lezajlott alaszkai expedíciójának élményei az Alaszkában vadásztam című könyvében köszönnek vissza. 1936 nyarán megnősült: Stella Crowthert, egy angol iparmágnás lányát vette el feleségül. 1937-ben Indiában tigrisre vadászott egy maharadzsa meghívására, de a nagy pompa és a társadalmi kötelezettségek nem voltak ínyére. „Nekem tigrisvadászat után nem bálterem kell, hanem titokzatos békességes tábori est, hol minél kevesebbet kell beszélnem. Ahol a tűzbe bámulhatok, elhallgathatom az éjszakai dzsungel paradicsomi meséit, ahol elfelejthetek minden szükséges és szükségtelen rosszat, amit Európában hagytam. Ezt keresem, mikor vadonbeli expedícióra indulok.” Mindenesetre az indiai vadászexpedíció élményeiről szóló, 1940-ben megjelent Nahar című könyve nagy sikert aratott, nyolc kiadást ért meg.
Második világháború
1939 februárjában megszületett Péter nevű kisfia. Fél évvel később kitört a második világháború. A háborús viszonyok hatására is felesége 1940 februárjában végleg hazautazott Angliába és magával vitte kisfiukat is. Széchenyi ekkor látta őket utoljára. A világháború alatt apja Fejér megyei birtokán vadvédelmi és vadbiológiai problémákon dolgozott. Utazásai során szerzett trófeáit Budán álló Istenhegyi úti villájában helyezte el, a Nemzeti Múzeumnak jelentős értéket ajándékozott, és több „exotikus”, élő állatot adott át a Fővárosi Állatkertnek is. A negyvenes évek elején budai villáját a spanyol nagykövetségnek adta bérbe, 1941-ben szülei házába költözött, Budapest ostromát is itt vészelte át. A második világháború alatt leégett budai villája és megsemmisült trófeagyűjteménye.
Meghurcoltatás
1945 márciusában a szovjetek lecsukták, két napi kínzás után vallotta be, hogy hol vannak elásva a vadászfegyverei. Egy hétig a Tisza Kálmán téren, majd Csömör községben egy lágerben raboskodott. Közben az egyik kihallgatáskor véletlenül meglátta édesapját, aki a fogságbeli kínzások következtében egy héttel szabadulása után meghalt. A világháború után a Széchenyi család nincstelenné vált. Széchenyi Zsigmond csak 1947-ben talált munkát, vadászati felügyelő volt az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben szakmuzeológusként dolgozott a Mezőgazdasági Múzeumban. 1951-ben kitiltották Budapest területéről, egy hortobágyi tanyára, gyakorlatilag egy tyúkólba telepítették ki, majd Balatongyörökön jelöltek ki számára kényszertartózkodási helyet. De még ezzel sem volt vége a megpróbáltatásoknak. Ismét letartóztatták munkakerülés vádjával. Nyolc hónapig raboskodott, 1953-ban szabadult. A következő évtől Balatongyörökről járt be a Keszthelyi Helikon Könyvtárba dolgozni mint „állományon kívüli segéderő”. Itt ismerte meg Hertelendy Margitot, későbbi második feleségét. Munkája mellett rendszeresen dolgozott egy vadászati irodalomról szóló szakbibliográfián. Az 1956-os forradalom leverése válaszút elé állította a Széchenyi családot: menni vagy maradni. A forradalom idején egy, a Nemzeti Múzeumba becsapódott gránát miatt elpusztult az Afrika-kiállítás, melyben Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond gyűjtéséből származó rendkívül becses darabok voltak, de a nagy értékű vadászati könyvtárát meg akarta menteni, és mivel azt nem vihette volna magával, Magyarországon maradt.
Rehabilitáció
Széchenyi Zsigmond életében a sok viszontagságot követően kedvező fordulat állt be. 1959-ben feleségül vette Hertelendy Margitot (első feleségétől még 1946-ban elvált). Budapesten lakást kaptak, amelynek előszobájában elfért a vadászati szakkönyvtár. Egy év múlva beválasztották abba a hivatalos állami expedícióba, mely Kelet-Afrikában járt, hogy a forradalom idején elpusztult Afrika-gyűjteményt pótolja. 1964-ben kilencedszer, egyben utoljára eljutott Afrikába.
Útjára elkísérte felesége is. A kenyai utazás célja az volt, hogy a Természettudományi Múzeum elpusztult állattárát tovább gyarapítsák, minél több felvételt készítsenek és hogy útjukról fényképes könyvkiadványban beszámoljanak. Ez utóbbi lett a Denaturált Afrika című könyv. Utolsó Afrika-útja rádöbbentette arra, hogy az ember mennyire kiszorította az állatokat természetes élőhelyükről, és arra, hogy ha az emberi civilizáció ilyen ütemben terjeszkedik Afrikában anélkül, hogy tekintettel lenne a faunára és a flórára, akkor az ottani vadvilág végveszélybe kerül. Ekkor már másokhoz hasonlóan maga is vallotta azt, hogy a vadlesen inkább csak fényképezőgéppel kell lőni a vadakra, a vadászpuskát pedig érdemes inkább otthon hagyni.
Gróf Széchenyi Zsigmond 1967. április 24-én hunyt el Budapesten. Páratlan értékű vadászati könyvgyűjteményét a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi. 2014-ben a hatvani Grassalkovich-kastélyban megnyitották a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot, amelyben létrehozták a Széchenyi Zsigmond emlékszobát is. A váradi magyar közösség is lerótta tiszteletét a kalandos életű gróf előtt: 2011 óta emléktábla van kihelyezve a világhírű vadász és író nagyváradi, Ritoók Zsigmond (George Enescu) utcai szülőházán.
