A fiúkat általában a videójátékok szippantják be egy olyan virtuális világba, ahol könnyebb érvényesülni, ahol instant hősök lehetnek, azonnali jutalom és dopamin jár. Őket leginkább a dopamin-függőség, motivációvesztés, a szociális készségek hiánya és a „kiégés” fenyegeti gyermekként. Nem a technológia ellen vagyunk, hanem a gyermek éretlen idegrendszerét védjük. Ahogy nem adjuk oda a slusszkulcsot egy 10 évesnek, úgy az okostelefont is érdemes késleltetni. Mit tehetünk értük?

A magasabb szintű gondolkodás 15-16 éves kor körül érik be, ekkor stabilabbak és megfontoltabbak a fiatalok. Ezért tűzzük ki célul a kritikus időszak védelmét, és ne adjunk saját okoseszközt kisiskolásoknak, ne készüljön saját profil 14–16 éves korig. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor beszéljük meg a gyermekkel az ő és a család védelmét és tájékozódjunk, hogyan hozhatjuk ki a legjobbat a helyzetünkből. Kutatások szerint az alsó tagozat végéig nincs olyan tevékenység, amelyhez igazoltan saját okoseszközre lenne szükségük a gyermekeknek.

Amennyiben szükséges a kapcsolattartás és elérhetőség, akkor a gombos telefon erre megoldást nyújt. A fentebb említettekkel szemben a legtöbb kisiskolás nálunk saját okostelefonnal rendelkezik, és a szülők erős nyomást éreznek, hogy a saját gyermeküknek is adjanak okostelefont, nehogy kirekesszék őket. A valóság ennél árnyaltabb: a szemtől szembeni kirekesztés érzését tudja kezelni a gyermek, és ehhez támogatást kap a környezetétől. Az online, arctalan kirekesztést nem tudja érzelmileg kezelni és megoldani, és ebben nem is tudunk valódi érzelmi támogatást adni neki, mert a feszültsége fojtott és láthatatlan.

– Lehetnek-e előnyei a közösségi médiának a gyerekek számára?
– Nagyon sok szülő abban a tévhitben van, hogy a korszerű gyermeknevelésnek biztosítania kell a digitális kompetenciát a gyermek számára, nehogy lemaradjon a technológiáról. Csakhogy van két nagyon nagy probléma: az egyik a profit, amit a gyermekeink figyelme hajt a multi cégek kasszájába. Ezek a platformok függőséget okozó manipulációs technikákkal használják ki a fejletlen gyermeki agy gyengeségeit. A gyermek idegrendszere mindeközben nem kapja meg a szükséges mennyiségű személyes kapcsolódást, sportot, belső motiváció kialakulását, kitartást és hosszas figyelmet igénylő társas tevékenységeket, megfelelő mennyiségű és minőségű alvást, a szabad játékot, és még számtalan kapcsolati készséget. Lehet, hogy hamar megtanul angolul, de közben impulzív, szétszórt, motiválhatatlan és boldogtalan lesz az online térből áradó dopamin miatt.

Az arctalan chat érzéketlen és nincs lehetőség korrekcióra. Közösségi média helyett sokkal tudatosabb megoldás a telefon (mert élő hanggal köt össze) vagy videó-chat (mert arc társul a szöveghez). A közösségi médiának semmilyen pótolhatatlan és bizonyított előnyét nem ismerem a gyermekekre nézve, ugyanakkor hozzáteszem, hogy tudatos és okosan bevezetett és felépített digitális eszközhasználat nemcsak hasznos, de szükséges is. A közösségi média helyett a digitális alkotás és tanulás (pl. programozás, fotózás, szerkesztés, adatfeldolgozás) az, ami valódi előnyt és kompetenciát ad, nem a passzív görgetés.

– Hogyan lehet tudatos, egészséges használatra nevelni?
– Mindenekelőtt a saját digitális szokásaink átgondolásával érdemes kezdeni. Megfelel a mi viselkedésünk arra, hogy egészséges mintát nyújtsunk a gyermek számára? A mintázást végezzük tudatosan: már egészen kicsi korban is mondjuk el a gyermeknek, hogy éppen mit csinálunk az eszközön – ezzel azt tanítjuk, hogy mi használjuk az eszközt, és nem az eszköz minket. Például, hogy éppen számlát fizetünk, felhívjuk a nagymamát, megnézzük az időjárást stb. Ahogy a gyermek nő, folyamatosan beszélgessünk vele digitális témákról, kihívásokról és hallgassuk meg a véleményét. Később együtt ismerkedjünk az oktatóprogramokkal, filmekkel és játékokkal. Legyünk jelen. Vegyünk részt az ő világában! Érdemes korán megtanítani a kisiskolások szabályát. Hiszen nagyon sokszor úgy találkoznak a káros tartalmakkal, hogy a kortársaik egyszerűen az arcukba tolják a telefon képernyőjét. Ha valaki olyan tartalmat mutat, vagy a képernyőn olyan tartalmat lát, ami kellemetlen érzéseket, szégyent kelt benne, felkavarja vagy egyszerűen tudja, hogy az nem neki való, akkor a szabály a következő: Hagyd ott, szólj egy felnőttnek, gondolkodj!

– Milyen más szabályok bizonyulnak hosszú távon hatékonynak?
– Vannak praktikák, amelyek bizonyítottan segítenek, ám csak akkor, ha a család minden tagja betartja őket. Fontos, hogy a hálótérbe senki se vihessen magával telefont éjszakára. Fontos, hogy az ebédlőasztalon ne legyen telefon, és a közös programok alatt senki se tartsa magánál a telefonját. Csak így valósulhat meg a valódi egymásra figyelés. Fontos, hogy mindig világos legyen a gyermek számára, hogy nem egymással szemben, hanem közös oldalon állunk, és vidám, együttműködő hangulatban hozzuk meg közösen a szabályokat.

Ne adjuk fel, és ne térjünk vissza a régi rossz kerékvágásba. Legyünk következetesek, kedvesen, ugyanakkor határozottan. Ez lesz a gyermekünk valódi, életre szóló mintája. Fontos volna, hogy az iskolák ne engedjék be az okostelefonokat az intézményekbe, és korlátozásokat eszközöljenek a gyermekek életének minden területén: otthon és minden külső foglalkozáson. A szabályozások szükségessége már nem kérdés, és világszerte folyamatban van. A kérdés csak az, milyen gyorsan sikerül a most felnövekvő generáción segíteni. Nem lehet minden felelősséget a szülőkre terhelni, egyszerűen nem tudunk elég sokáig árral szemben úszni.

– Jó megoldás-e a tiltás, a teljes kontroll, vagy inkább a bizalomra építés működik?
– A tiltás és hatalom gyakorlása a gyermeken sohasem működött. Több káros reakciót eredményez: elsőként az ellenállást és harcot. Van olyan gyerek, aki látszólag beletörődik, de a szülő háta mögött úgyis eléri, amit akar. Az ő megoldása az elkerülés, csúsztatás, hazugság lesz. Minden esetben csökken a kölcsönös bizalom, csökken az együttműködés, és sérül a kapcsolat. Mi tehát a megoldás? Tudnia és éreznie kell, hogy amit kontrollnak érzékel, az valójában segítség és támogatás abban, hogy beletanuljon a biztonságos és építő digitális állampolgári életbe. A szülő nem kémkedni akar és nem bizalmatlan, hanem az a szerepe, mint az autópályán a szalagkorlátnak. Tudnia kell, hogy amit kiír vagy kitesz bármilyen online felületre, az ott marad örökre és terjedhet bármikor. Ezért ne írjon még a barátjának se olyasmit, amit nem szeretne, hogy mindenki megtudjon:

Fontos, hogy ne úgy éljük/élje meg, mint az intim szférájának a megsértését, és ne éljünk vissza a hozzáférésünkkel, nincs szükség rra, hogy olvassuk a kamasz üzenetváltásait. Egyezzünk meg abban, hogy közösen nézünk bele, ha bármelyikünk szükségét érzi. Tudja és értse, hogy ez nem bizalmi kérdés, hanem tanulási folyamat és támogatás. Tiltás helyett érdemes közös szabályokat hozni, és azokat betartani és betartatni. Ha a gyermek magáénak érzi a szabályt, akkor könnyebben együttműködik, ugyanakkor számítanunk kell rá, hogy szüksége lesz segítségre a betartatásban.

– Mit tehet a szülő, ha a gyerek dühös vagy agresszív lesz, amikor korlátozzák a képernyőidőt?
– Amennyiben sikerült előtte nyugodt körülmények között és együtt ötleteléssel megegyezni az időkorlátban, akkor a szülőnek könnyebb dolga lesz, mert a gyerek elfogadja a szabályt. Amikor elmélyülten játszik a számítógépén, és letelik az idő, az éretlen idegrendszere nem tudja szabályozni az előtörő dühöt és frusztrációt. Ilyenkor tapasztalhatunk dühkitörést vagy halogatást. Ha eredményt akarunk elérni harc nélkül, akkor szánjunk időt az idegrendszere támogatására: menjünk be hozzá, és veszekedés, hangos szó nélkül mondjuk el, hogy letelt az idő. Ezután már nem kell mondanunk semmit. Ő győzködhet, kérlelhet, magyarázhat, hogy „csak még két perc … most a legizgalmasabb … miattad bukom el a pályát …”, mi csak álljunk mögötte kedvesen, de nem tágítva, és némán mutassunk az óránkra. Addig maradjunk mögötte csendben, ameddig le nem zárja a játékot. Ez bizonyult eddig a leghatékonyabbnak krízis idején a szülők szerint.

– Milyen jelek esetén érdemes szakemberhez fordulni?
– Mielőtt szakemberre lenne szükség, számos jel mutatja, hogy a gyermek nincs jól, és szüksége van ránk. Ide tartozik az elszigetelődés (pl. nem akar részt venni a családi programokon), a hangulatváltozás (indulatossá válik, ha letétetjük vele a telefont), az érdeklődés elvesztése (pl. abbahagyja a sportot vagy a hobbiját), továbbá fizikai tünetek is jelentkezhetnek, mint a kimerültség, gyakori has- vagy fejfájás. Érdemes szakember támogatását kérnünk, ha bármiben elbizonytalanodunk, vagy szülőként is jól fogna egy kis segítség:

és minden olyan helyzetben, amikor nehéz eldöntenünk, hogy a jó irányba haladunk-e. Azt is érdemes tudatosítani, hogy a gyermek is figyeljen a környezetére és a társaira. Szóljon egy felnőttnek, ha ezeket a jeleket észreveszi más gyermeken. Szóljon a csendes osztálytársaihoz néha egy-egy kedves szót.

– Ha három tanácsot kellene adnia a szülőnek, mik lennének azok?
– A legelső az lenne, hogy tartson ki, és húzza az időt az okostelefon bevezetése előtt, ameddig csak lehet. Ha 13 éves korig sikerül, az már nagyszerű, ha 15 éves korig sikerül, az hatalmas előny lesz gyermeke testi-lelki jóléte szempontjából. A második javaslatom az lenne, hogy minden körülmények között előbb próbáljon kapcsolódni a gyermekhez, mielőtt javítani szeretné a viselkedését. A kapcsolódás segíti az együttműködést és a bizalmat. Ezután közösen fektessék le a szabályokat, és egyezzenek meg. Végül biztatnék mindenkit, hogy sohasem tehetetlen. A kapcsolatunk a gyermekkel mindig javítható és gyógyítható. Mindig van eszközünk, ami átlendít a nehézségeken, ha pedig úgy érzi valaki, hogy nem tud ilyet, akkor kérjen segítséget.