Az 1956-os magyarországi események kihatottak az erdélyi magyarságra is. Volt néhány kezdetleges próbálkozás is arra, hogy a forradalmi események Romániában is változásokat indítsanak el, de ezek rendre tragédiába torkolltak. Az 1956-os magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások egyik áldozata Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor és a köré szerveződő csoport volt.
Gyermek- és ifjúkor
Sass Kálmán 1904. április 17-én született Gálospetriben, szegény család gyermekeként, édesapja az I. világháborúban vesztette életét az olasz fronton. Szorgalma és tehetsége révén bejutott a máramarosszigeti piarista gimnáziumba, majd a trianoni határváltozások után Nagykárolyban fejezte be tanulmányait. 1924-ben kiváló eredménnyel érettségizett, és a papi hivatásban találta meg élete küldetését.
A Kolozsvári Református Teológiai Intézetben 1928-ban szerzett lelkészi diplomát, majd Nagykároly mellett, Domahidán kezdte szolgálatát. Később Bázelben és Stuttgartban folytatta teológiai és missziós tanulmányait, s ekkor ismerte meg a svájci szövetségi rendszer eszméjét, amely később is hatással volt Erdély jövőjéről alkotott elképzeléseire.
Anyanyelvi szinten beszélt németül és románul, művelt, szónoki képességeiről híres értelmiségiként vált ismertté. 1931-től Nagyváradon, majd 1936-tól Érmihályfalván szolgált lelkészként. Az ottani magyar közösség lelki vezetője, tanítója és nemzeti öntudatának ápolója lett.
Fotó: Pap István
Megpróbáltatások
Sass Kálmán már a harmincas években a román hatóságok célkeresztjébe került. 1937-ben a „társadalmi rend elleni izgatás” vádjával bíróság elé állították, de bizonyíték hiányában felmentették. Bár semmit nem tudtak rábizonyítani, hatvan római katolikus és református paptársával együtt arra kényszerítették, hogy „önként” mondjon le román állampolgárságáról.
Autóbuszokra ültették őket, és egy magyar–román fogolycsere-egyezmény alapján Pocsajnál átadták a magyar hatóságoknak – írja az érmihályfalvi csoport peréről szóló tanulmányában Tófalvi Zoltán történész.
A második bécsi döntés (1940) után, amikor Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, Sass hazatért Érmihályfalvára, és továbbra is a közösség szolgálatában maradt. 1944 végén megmentette a partizánként harcoló Maléter Pált – ez a kapcsolat később, a kommunista hatalom szemében súlyosbító körülménnyé vált.
A háború után a román titkosszolgálat (Sziguranca, majd Szekuritáté) újból megfigyelés alá vonta. 1947-ben internálták Szamosújvárra, ahol több mint fél évet töltött bírósági ítélet nélkül. A vád szerint tagja volt a Magyar Ellenállási Mozgalomnak, és segítette az illegális határátlépéseket. Bár ezekre bizonyíték nem volt, a kommunista hatalom szemében ő testesítette meg a „magyar nacionalista lelkészt”, akit példát statuálva meg kellett semmisíteni.
Az 1956-os forradalom és a megtorlás
Az 1956-os magyar forradalom híre a nem várt reményt csillantotta fel az erdélyi magyarság körében. Az Érmelléken is sokan bíztak abban, hogy a szabadságharc átterjed, és Erdélyben is változást hoz.
Sass Kálmán köré baráti társaság szerveződött, amelyben értelmiségiek, földművesek és fiatalok beszélgettek a forradalom céljairól, a nemzeti függetlenségről és a társadalmi reformok szükségességéről.
Ezek a beszélgetések – bár semmilyen konkrét szervezkedéssé nem váltak – a Szekuritáté szemében „fegyveres összeesküvés” bizonyítékául szolgáltak. 1957 februárjában a hatóságok letartóztatták Sass Kálmánt és fiát, Bélát, valamint a csoport többi tagját.
A vád szerint a lelkész fiatalokat bujtott fel röplapok készítésére, sőt, az 1956-os események hatására hat „ellenforradalmi, irredenta és revizionista” verset is írt. A kihallgatások során súlyos fizikai és lelki kínzásoknak vetették alá. Az ellene felhozott vádak – kémkedés, hazaárulás, a szocialista államrend megdöntésére irányuló szervezkedés – abszurd, koncepciós elemekből épültek fel.
A koncepciós per és a kivégzés
1958 szeptemberében Nagyvárad-Velencén titkos bírósági tárgyalást tartottak, ahol az „érmihályfalvi csoport” 32 tagját állították hadbíróság elé. A vádirat szerint Sass Kálmán volt a szervezet szellemi vezetője, aki „önálló Erdély” létrehozását tervezte, és kapcsolatban állt a magyarországi „ellenforradalmárokkal”.
A bíróság tárgyi bizonyítékokként régi magyar zászlót, röplapokat és újságokat mutatott be – a vádlottak nem tagadták, hogy ezek a tárgyak eljutottak hozzájuk, de azt igen, hogy politikai bűncselekményeket követtek volna el.
A tárgyalás végén három halálos ítélet született: Sass Kálmán, dr. Hollós István és Balaskó Vilmos ellen. Utóbbi büntetését később életfogytiglanra mérsékelték, Sass Kálmánt és Hollóst azonban 1958. december 2-án, a szamosújvári börtönben kivégezték.
A többi elítéltet, köztük Számadó Ernő költőt, az ország különböző börtöneibe hurcolták, ahol kegyetlenül bántak velük, majd 1964-ben nyugati nyomásra felfüggesztették büntetésüket. Az elítéltek családjait tönkretették, állandóan megfigyelték, zaklatták őket. Sass Kálmán feleségét, Tőkés Máriát és négy gyermeküket 1959-ben a Bărăgan-síkságra deportálták, ahol éveken át embertelen körülmények között éltek. A család minden vagyonát elkobozták. Tőkés Mária varrónőként tartotta fenn magát és gyermekeit; a fiúk később mindannyian egyetemet végeztek, és becsülettel helytálltak a rendszer viszontagságai közepette.
Öröksége és jelentősége
Sass Kálmán perének valódi célja az volt, hogy megtörje az érmelléki magyarság öntudatát, és elrettentse a romániai magyar értelmiséget mindenféle független gondolkodástól.
Az érmihályfalvi csoport koncepciós pere a magyar kisebbség elleni politikai terror egyik legdurvább esete volt, amelyben a hatalom nemcsak embereket, hanem egy egész közösség lelki tartását akarta elpusztítani. A per áldozatait a román politikai vezetés máig nem rehabilitálta.
Dance
