– fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy inkább szeptember végétől, illetve októbertől érdemes jobban odafigyelni a továbbra is helyben maradó gólyákra.

Az itt maradó fiatalok láttán érthető módon sokan úgy érzik, hogy élelemmel is segíteniük kell a madarat, különösen akkor, ha az rendszeresen megjelenik a házak között, azonban egy egészséges, röpképes gólya esetében a szakember inkább azt javasolja, hogy hagyjuk természetes módon táplálkozni. Bărbos Lőrinc hangsúlyozta, hogy a rendszeres etetés megváltoztathatja egy vadmadár viselkedését, fokozatosan hozzászoktathatja az ember közelségéhez, és akár a vonulási késztetés időzítésére is hatással lehet.

– mondta, kiemelve, hogy egészen más a helyzet akkor, ha egy gólya valóban legyengült, sérült, vagy késő ősszel már láthatóan segítségre szorul. Ilyenkor átmenetileg indokolt lehet az etetés, de csak megfelelő táplálékkal, például fűszerezetlen nyers hússal, elsősorban csirkehússal, illetve kisebb hallal, míg a virsli, a különféle felvágottak vagy a magvak nem megfelelőek számára.

A Milvus Csoport szakembere szerint a természetben a szülők is folyamatosan felmérik, hogy hány fiókát képesek felnevelni, különösen aszályos, táplálékhiányos időszakban, ezért előfordul, hogy a leggyengébb fiókát kidobják a fészekből. Volt olyan eset Bihar megyében, amikor egy ilyen fiókát emberek ideiglenesen etettek, a madár később kitollasodott, megtanult repülni, meggyűrűzték, majd a már kiürült fészekhez is visszatért, végül pedig elindult dél felé, Bărbos Lőrinc azonban hangsúlyozta, hogy ezt nem szabad általánosan követendő eljárásnak tekinteni. Egy másik esetben a tűzoltók kosaras autóval visszahelyezték a fészekbe a kidobott fiókát, két hét múlva azonban ismét a földön találták.

– fogalmazott a szakember.

Nem a szülők mutatják az utat Afrikába, hanem a belső GPS

A fiatal gólyának akkor sem kell feltétlenül segítség, ha már egyedül maradt, hiszen a közhiedelemmel ellentétben a fiókák nem a szüleik vezetésével indulnak el Afrikába, sőt rendszerint az idősebb madarak előtt kelnek útra.

– fogalmazott Bărbos Lőrinc. Mint mondta, ha a fiatal madár megfelelő kondícióba kerül, és elegendő energiatartalékot gyűjt a hosszú úthoz, később és akár idősebb gólyák kísérete nélkül is elindulhat, ugyanis egyfajta veleszületett „belső iránytű” készteti arra, hogy dél felé vegye az irányt.

A veleszületett tájékozódási képesség azonban nem jelenti azt, hogy a tapasztalatnak ne lenne jelentős szerepe, a jeladós vizsgálatokból ugyanis az is látható, hogy a fiatal madarak pontosabb útvonalválasztását nagyban segíti, ha idősebb gólyákat vagy egy nagyobb csapatot követhetnek. Bizonyos egyedek időnként letérnek a legrövidebb útvonalakról, és emberi szemmel nehezen érthető kitérőket is tesznek, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy magányosan útnak induló gólya elveszne, vagy képtelen lenne eljutni a telelőterületre. A gólyák a felszálló meleg légáramlatokat, az úgynevezett termikeket kihasználva emelkednek magasba, majd siklórepüléssel haladnak tovább, út közben pedig hatalmas csapatokba verődhetnek, a Boszporusz térségében akár tízezres tömegben is megfigyelhetők. A vonulás útvonala sem minden európai gólyának azonos, Bărbos Lőrinc elmondása szerint a kelet-európai állomány, így a térségünk madarai jellemzően a Boszporuszon keresztül jutnak el Afrikába, a nyugat-európaiak pedig Gibraltár felé kerülnek. Kis számban ugyan, de megfigyelhető a Szicília–Tunézia „köztes útvonal is”. A keleti és a nyugati útvonal találkozási térségében élő gólyák között már nem ilyen egyértelmű a választás, ugyanazon állomány egyedei a Boszporusz és Gibraltár felé is elindulhatnak. Bărbos Lőrinc egy műholdas jeladóval követett gólyapár példáját is említette, amelynek egyik tagja a Boszporuszon, a másik Gibraltáron keresztül vonult Afrikába, és még a közös fiókáik sem ugyanazt az útvonalat választották, hanem azok is kétfelé indultak el.

Mikor kell valóban megmenteni egy gólyát?

Egy késő ősszel is itt maradó gólya önmagában még nem szorul mentésre, elsősorban a madár viselkedése és fizikai állapota árulja el, hogy szüksége van-e segítségre. Bărbos Lőrinc szerint az egészséges gólya aktívan táplálkozik, tollászkodik, szárnyait szimmetrikusan tartja, könnyen felrepül, és vadmadárhoz illően az ember közeledésére is reagál, rendszerint már mintegy ötméteres távolságon belül elszalad vagy elrepül. Ezzel szemben figyelmeztető jel, ha a madár gubbaszt, lógatja a szárnyát, borzolt vagy piszkos a tollazata, sántít, vérzik, illetve az ember vagy más veszélyforrás közeledésére sem próbál menekülni, esetleg megpróbál ugyan, de képtelen felrepülni.

Ha egy gólya még októberben is a térségben tartózkodik, de egészségesnek és röpképesnek látszik, Bărbos szerint nincs szükség beavatkozásra, sérült vagy legyengült madár esetében viszont már szakember segítségét kell kérni. Bihar megyéből többek között a Milvus Csoport rehabilitációs központjához vagy a Prietenii Berzelor szervezethez lehet fordulni, a határ közelsége miatt pedig a Hortobágyi Madárkórház is szóba jöhet.

A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az állatvédő és madármentő szervezetek szállítási lehetőségei korlátozottak, ezért a megtalálónak kell eljuttatnia a sérült madarat a rehabilitációs központba.

Nincs már elég táplálék a költő-, de a pihenő- és telelőhelyeken sem

A gólyákat nemcsak nálunk, hanem a több ezer kilométeres vonulás során és az afrikai telelőterületeken is utolérik a klímaváltozás következményei. Bărbos Lőrinc szerint a gólyáknál már a fiókanevelést is befolyásolhatják az egyre gyakoribb aszályok, táplálékhiány esetén ugyanis a szülők kevesebb fiókát képesek felnevelni. A következő próbatétel maga a 6000–8000 kilométeres vonulás, amely során a madaraknak olyan pihenőhelyekre van szükségük, ahol újra feltölthetik energiatartalékaikat.

– fogalmazott a szakember. A gólyákat ráadásul a vonulás közben (sok egyéb veszélyeztető tényező mellett, pl. áramütés, vadászat) szélsőséges időjárási események is érhetik, Bărbos példaként egy 1997-es tavaszi hidegbetörést említett, amikor a vonulási út során a Jordán völgyén és a Negev-sivatagon keresztül vonultak északi irányba, tízezres nagyságrendben pusztultak el. A nehézségek Afrikába érve sem érnek véget, mivel a nyugat-európai gólyák telelőterületeinek egy részét szintén hosszú ideje aszály sújtja, így ott is eltűnnek azok az élőhelyek, amelyek táplálékot biztosítanak számukra. Az enyhébb európai telek ugyanakkor hosszabb távon magát a vonulási viselkedést is megváltoztathatják, Bărbos szerint már nálunk is rendszeresen előfordul, hogy egy-egy gólya áttelel, és ha a telek tovább enyhülnek, ez a jelenség gyakoribbá válhat.