Bihari Napló
A szentjobbi erdőben ért véget a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat idei évada | VIDEÓK
A szentjobbi erdőben ért véget a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat idei évada | VIDEÓK

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Szép, őszies időben, a szentjobbi erdőben ért véget szeptember 28-án, vasárnap a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében rendezvénysorozat huszonkettedik évada. A külhonban, Nagyvárad környékén 2016 óta szervezik meg az eseményt.

„Találkoztunk a szervezőkkel és felmerült a kérdés: idén hol legyen? Nagyvárad környékén már voltak ilyen események, és most valahogy Szentjobb került képbe. Így aztán elkezdtük keresni az itt található püspökségi erdőben a legmegfelelőbb helyszínt, az erdészek pedig megtalálták”, magyarázta a Bihari Naplónak Böcskei László megyés püspök a helyváltozás okát. Hangsúlyozta: ez számára azért is lényeges, mert Szentjobb fontos szerepet tölt be a magyar nép, illetve a katolikus egyház történelmében, hiszen ebben az apátságban őrizték a Szent Jobbot, Szent István ereklyéjét, és valahogy a Muzsikál az erdővel is kiemelésre kerül ennek a településnek a különlegessége.

Idézet
Nagyon örülök tehát, hogy itt lehetünk. Sok fiatal van jelen, sikerült őket kihoznunk a zöldbe, a természetbe, közelebb a teremtés csodájához és Istenhez

– hangsúlyozta a váradi egyházmegye főpásztora.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Szabó Lajos erdőmérnök, főszervező, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke mint minden alkalommal, ezúttal is lelkesen és fáradhatatlan magyarázta a résztvevőknek, hogy mit látnak éppen. Szinte minden fánál, bokornál, fűszálnál megállt túravezetés közben, hogy bővebben is kifejtse, mit kell tudniuk az adott növényről. Hiszen bár a helyszín változott, a fő cél változatlan maradt: a közösségeknek a környezet szempontjából fenntartható életvitel felé fordítása az erdő és a zene, a művészetek erejével.

Idézet
Ezek a huszonkét évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok napjainkban egyre aktuálisabbak, a klímaválság egy mindannyiunkat érintő globális jelenség, határon innen és túl egyaránt

– jelentette ki Szabó Lajos, aki aztán arra is kitért, hogy ilyenkor a helyi értékekre is tudnak fókuszálni, a közösségi összefogás eredményeként. Megjegyezte: a szentjobbi erdő faállományának összetétele hasonló a püspökfürdőihez és a félixfürdőihez, vagyis alapvetően cseres- és gyertyános tölgyes, ami viszont egy kicsit különbözik az eddig látottaktól az az, hogy a szúrós csodabogyó itt nincs.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

A fogadótérben a helyi termékek bemutatói, kiállítások, gyermekprogramok zajlottak a délelőtti és kora délutáni órában. Meg lehetett hallgatni a magyarországi Veronaki zenekar gyermekkoncertjét, megtekinteni a Muzsikál az erdő Gyermekrajz- és Fotópályázat nyertes műveit.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ezek mellett lehetett Kézműves-foglalkozásokon ügyeskedni, interaktív játékokba bekapcsolódni a Bábika Játszóház segítségével, íjjal célba lőni a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetség tagjaival, a környezetvédelemre koncentrálni a Eco-Mountain Transylvania Egyesülettel és a Grund Schoollal.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Egy kicsit beljebb az erdőben, egy tisztáson 14 órától koncertek kezdődtek azt követően, hogy Böcskei László, Szabó Lajos, Zatykó Jácint szentjobbi polgármester és Nagy Gabriella, a Nagyváradi Művészeti Líceum igazgatóhelyettese köszöntötték az érdeklődőket.

Felléptek a művészeti líceum tehetséges diákjai. Fuvoláztak Füzesi Sára, Szakács Panna, Szabó Tamara, Gyulai Naomi és Gyulai Viktória diákok, Dóczi Vivien diák brácsán játszott, a felkészítőtanáruk Mircescu Georgiana, aki szintén fuvolázott.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Balogh Márk dobossal kiegészülve trombitált a Vura János tanár által felkészített Kerezsi Vilmos, Kővágó Paula, Paniti Antónió, Abrudan Sebastian és Gyulai Botond, aztán a Bartók Béla kórus lépett fel, Lukács Annamária tanárnő tanítványai.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Majd a Patachich Trió adott koncertet (Artur Kaganovskiy – hegedű, Kaganovskiy Eszter – brácsa, Kállay Ágnes – cselló) és Kaganovskiy két tanítványa hegedült: Ferencz István és Kovács Zsolt.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Visszatérve a fogadótérre, a szentjobbi Vadvirág Népdalkör tagjai énekeltek, őket az érsemjéni Ezüstperjék Néptánccsoport követte szászcsávási cigány táncokkal (művészeti vezetők: Sütő Judit és Sütő Szabolcs) és a Török Tilla Trió.

Galéria

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

A Muzsikál az erdő huszonkettedik évadját a művészeti líceum SuliBand zenekarának (Borbély József – zongora, Ghitea Balázs basszusgitár, Ledán Ákos ritmusgitár, Tóth Tibor – szólógitár, Hoffman Dávid, Balogh Márk, Kerezsi Vilmos, Balogh Richie – ütőhangszerek, Köles Réka, Borbély József, Hadi Rómeó, Szabó Gergő, Șilinca Sara – ének) produkciója zárta, felkészítők Lukács Annamária és Kása Tamás tanárok.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben