Bihari Napló
Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat a magyar-román határ mentén
Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat a magyar-román határ mentén

Bartók Béla új szobra a nagyszentmiklósi Nákó-kastély előtti sétányon

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Bartók Béla örökségét bemutatva Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat erősítő program a magyar–román határ mentén uniós támogatással – közölte Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) mórahalmi polgármester a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban kedden.

A politikus a kulturális kezdeményezést bemutató rendezvényen azt mondta, az önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésével megvalósuló kétéves projekt célja elsősorban a fiatalok megszólítása az általános iskolásoktól egészen az egyetemistákig összművészeti eszközökkel.

A tanulás, gyakorlás és bemutatás bartóki elvét követve a határ magyarországi és romániai oldalán különböző településeken húsz rendezvényt szerveznek.

Az 1,887 millió eurós költségvetésű program keretében elkészülő infrastrukturális fejlesztések pedig Bartók Béla szülővárosára, Nagyszentmiklósra (Sânnicolau Mare) koncentrálnak, ahol egy emlékházat alakítanak ki.

Tóthné Gróf Ágnes projektmenedzser úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező hónapokban a határon átnyúló kapcsolatokat szeretnék megerősíteni a generációk, közösségek és művészeti formák között.

Fiatalok bevonásával csereprogramokat, mesterkurzusokat, zenei, irodalmi, tánc- és képzőművészeti eseményeket szerveznek.

Rendeznek hangszerválasztó napot, 24 órás irodalmi maratont, a Bartók Today című rendezvényen a zeneszerző 21. századi átiratai hangzanak el, a nyolc helyszínen megvalósuló Post Partium koncertsorozat pedig a Bartók-életmű új értelmezéseit mutathatja be a közönségnek.

Idézet
Nagyszentmiklóson nem a szó klasszikus értelmében vett múzeumot alakítanak ki, hanem közösségi, nevelő- és alkotóközpontot, amely a helyi kulturális identitást is bemutatja

– tette hozzá a szakember.

A rendezvénysorozat lezárásaként Mórahalmon és Nagyszentmiklóson szervezik meg a Bartók All Arts Fesztivált, amely összefoglalja a projekt során létrejött szakmai és művészeti eredményeket.

A fesztiválon táncprodukciók, vizuális művészeti workshopok, valamint a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével színpadra állított Bartók-művek várják majd a közönséget.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben