Fesztiválzáró: amikor a komikum eltemeti a drámát
Fesztiválzáró: amikor a komikum eltemeti a drámát

Fotó: Pap István

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Koponya Connemarában című előadással zárult szombaton a Nagyváradon megrendezett 12. Interetnikai Színházi Fesztivál. Martin McDonagh darabját Barabás Árpád rendezésében mutatta be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Transilvania Stúdióban.

Pap István

Pap István

2026. november 22., 16:56

A Koponya Connemarában a Leenane-trilógia második darabja – minden ismertető ezt hangsúlyozza, ami egyfajta reklámként is működik, mintha a szerző számára a hírnevet meghozó Leenane szépe sikerét akarná meglovagolni. A két mű ugyanannak a fiktív ír falunak a világában játszódik, és a szereplők, illetve az események szintjén is vannak kapcsolódási pontjaik,

a Koponya Connemarában azonban önállóan működő, a másik darab ismerete nélkül is érthető mű.

Jellegében hasonlít a két darab: mindkettő egy zárt közösség látleletét adja kamaradarab keretében, de míg a Leenane szépe az anyagi nyomortól sújtott, nyers közeg ellenére is finom pszichológiai dráma, addig a Koponya Connemarában című második részben a nyomorúság és a nyersesség mellé fekete humor párosul, abból is az alpáribb fajta, ezért is használnám rá inkább a barnásfekete komédia műfajmegjelölést.

Bele lehet látni a darabba a társadalomkritikát, sőt, akár még színháztörténeti párhuzamot is vonhatunk annak mentén, hogy ha egy brit szerző darabjában a szereplő földből kiásott koponyákkal babrál,

akkor muszáj máris a Hamletre gondolni.

Csak hát míg a Hamletben a halál árnyéka a szellemről, az értelemről, az elmúlás egyetemességéről való elmélkedésre készteti a főhőst, addig a szombat este látott darabban a pénisz levágása és annak elfogyasztása körül forog a diskurzus. Mondjuk, ez a párhuzam egész jól leírja a Hamlet és a Koponya Connemarában perspektívája közötti különbséget. Noha nem tudom, hogy maga a szerző rá kívánt-e játszani a koponyakiásások világszínházi toposzára, mert nem ismerem az eredeti darabot, a székelyudvarhelyi társulat mindenesetre nem foglalkozik effajta áthallásokkal.

Legalábbis én ebben az előadásban válogatott idióták panoptikumát láttam, semmi többet. Az kétségtelen, hogy a színészek – Szűcs-Olcsváry Gellért, Pál-Varga Márta, Csorba Kristóf-György és Wagner Áron – jól eljátszották szerepeiket, sőt, mondhatni,

rájátszottak a darabban szereplő nyomorult, kiszolgáltatott figurák erősen limitált értelmi képességeire.

Ezzel azonban nagyon alacsony szinten árazták be magát a művet, amiből többet is ki lehetett volna hozni, még akkor is, ha megítélésem szerint maga a drámai anyag nem ér fel a Leenane szépéhez. A figurák együgyűsége, a helyzetkomikum és az alpári poénok szinte teljesen uralják az előadást,

így a szereplők mögött rejlő emberi tragédiák, a közösség torzulásai és a kiszolgáltatottság mélyebb rétegei nem, vagy alig kapnak teret.

A nézőnek így kevés alkalma marad arra, hogy a hatásvadász komikumon túl is felfedezzen valamit ezekben az alakokban.

Fotó: Pap István

Amúgy az előadásnak vannak erényei:

az intenzív és energikus színészi teljesítmény valóban dicséretre méltó, és ötletesen oldották meg a Mick háza és a temető helyszíne közötti váltást.

Az egész darab realisztikus, naturalisztikus megközelítése hitelesre sikerült, ami jól illik a barnásfekete komédia földszagúságához. A színészek lendülete végig fenntartja az előadás ritmusát, a groteszk helyzetek pedig gyakran nevetésre késztetik a nézőket. Kacagott is a Transilvania Stúdió közönsége a vad poénokon, de ebben ki is fulladt a színházi élmény. Mondjuk, ez is valami, fesztiválzárásnak azonban kevés.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A rovat további cikkei