A Festum Varadinum keretében megrendezett keddi koncert igazi ünnepe volt a kórusmuzsikának a nagyváradi evangélikus templomban. A debreceni Kodály Kórus kamaraegyüttese, Kocsis-Holper Zoltán karnagy vezetésével ezúttal is bizonyította, hogy a magyarországi és a nemzetközi zenei élet egyik kiemelkedő formációja.
Fellépéseiket a váradi közönség már jól ismeri, hiszen visszajáró vendégei a Festum Varadinumnak és az evangélikus közösségnek, és minden alkalommal magas művészi színvonalat és különleges hangulatot teremtenek.
A koncerten közreműködött Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, Debrecen főzeneigazgatója, valamint Bicskey Gábor, a Kodály Filharmonikusok első oboistája. Ezzel a korábbi évek koncertjeitől eltérően a kórusmuzsika és a hangszeres zene váltogatta egymást az esten.
Először egy evangélikus korál, a „Nun danket alle Gott” inspirációjára épülő Liszt Ferenc-kompozíció hangzott el Somogyi-Tóth Dániel tolmácsolásában. Nem véletlenül esett a választás erre a műre, mert ez a XVII. század óta az evangélikus énekeskönyvek törzsanyagához tartozó ének, német nyelvterületeken sokáig himnuszként is énekelték.
A kórus első blokkjában olyan művek szólaltak meg, amelyek a hit és a hála üzenetét közvetítették. Tillay Aurél 105. genfi zsoltárfeldolgozása lendületes indítás volt, majd Henry Purcell (102. Zsoltár) és Orbán György (127. Zsoltár) zsoltárfeldolgozásai következtek, amelyek különböző zenei nyelven, de azonos mélységgel szólították meg a hallgatóságot.
A következő egység a múlt és jelen különleges párbeszédét mutatta meg. Tadeja Vulc kortárs szlovén zeneszerző kompozíciója, az „O sapientia” egyedi módon, lélegzetből születő hangokkal vezette be a hallgatót a zene születésének misztériumába. Ezt követte Giovanni Pierluigi Palestrina megrendítő motettája, amely a babiloni fogság fájdalmát idézte meg, majd Lorenzo Donati modern feldolgozása ugyanennek a szövegnek drámai erejét emelte ki új eszközökkel.
A továbbiakban ismét a hangszeres zenéé lett a főszerep. Johann Sebastian Bach g-moll oboaversenyét Bicskey Gábor adta elő orgonakísérettel. Ezt Liszt Ferenc monumentális B-A-C-H fantáziája és fúgája követte, amely egyszerre tisztelgés Bach zsenialitása előtt és Liszt szenvedélyes zenei világának kifejezése. Bár lendületes, erőteljes volt az orgonaművész előadása, az orgona nehezen bírta a terhelést, hallhatóan elmaradt attól a harmóniától, amelyet a kórus hangzásbeli tisztasága közvetített.
Fotó: Pap István
Az est további részében a költészet és a zene találkozása került előtérbe. Carl Nielsen dala Johannes Jörgensen versére Bo Holten átiratában finom, elcsendesedő hangulatot teremtett, ezt követően Magyaróvári Viktor kortárs magyar komponista vérpezsdítő alkotása hangzott el Tornóczi Köles Ildikó Tavasztündér című versére, majd Kányádi Sándor Előhangja Barabás Árpád zenéjével hozott új színt a programba.
A záró blokk az emberi érzelmek sokszínűségét mutatta meg kortárs szerzők műveinek a tolmácsolásával.
Weöres Sándor A paprikajancsi szerenádja című versében kifejezésre jutó bizonytalan szerelmet öntötte zenébe Orbán György, Juhász Gyula Tavasz-esti dalát Kutrik Bence zenésítette meg, végül pedig egy könnyed lakodalmi szórakozásba csöppentünk Samo Vovk: Ta na solbici című kompozíciójával.
A koncert keretes szerkezetben zárult: ahogyan egy evangélikus népénekkel indult, úgy Johann Sebastian Bach 147. kantátájának koráljával ért véget. Az est végén ünnepélyes pillanatok következtek: a fellépők elismeréseként a házigazda Mátyás Attila lelkész ajándékot adott át a zenei igazgatónak és a karvezetőnek, majd a közönséggel együtt elénekelték a Himnuszt.
Dance
