– 2000. december 19-én alakult meg a Stephany Táncakadémia Sporttánc Klub Egyesület. Alapítókként és klubvezetőkként te és a feleséged, Noémi men nyire tudtátok kamatoztatni a profi táncosként szerzett tapasztalataitokat?
– A tánc világa rendkívül érdekes, ugyanakkor kihívásokkal teli. A folyamatos mobilitás – az egyik helyről a másikra való „vándorlás”, valamint a táncpartner rendszeres cseréje – minket sem került el. Mindketten több partnerrel táncoltunk, és több egyesületben is megfordultunk. Karrierünk csúcspontját a Dans Club 80 színeiben értük el. Az idő múlásával azonban lassan, de biztosan megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy saját egyesületet szeretnénk alapítani. Így 2000-ben közös megegyezés alapján belevágtunk ebbe az izgalmas és folyamatosan változó tevékenységbe. Kezdetben nagyon nehéz volt, hiszen nem rendelkeztünk menedzseri tapasztalattal, sem szervezői készségekkel. Ugyanakkor a tánctudás, amelyet az évek során felhalmoztunk, jelentősen megkönnyítette az utunkat.
– Nehezebb-e napjainkban bevonzani a jelentkezőket, mint régen? Miért lehet vonzó valaki számára a sporttánc?
– A megalapítás óta napjainkig a versenytánc jelentős fejlődésen és átalakuláson ment keresztül. Ezek a változások összhangban állnak a társadalmi folyamatokkal, valamint a technológia rohamos térnyerésével. A kezdeti időszakban, különösen az első tíz évben, sok fiatal kapcsolódott be a tánctevékenységekbe, kurzusokba és versenyekbe, és számos szép eredményt értünk el. Később azonban – a digitális eszközök megjelenésével és mindennapivá válásával – megváltoztak a fiatalok és a szülők szokásai. A sporttevékenységekbe történő bevonzás egyre nehezebbé vált, és a 2010-es évek után jelentősen visszaesett mind az utánpótlás létszáma, mind a sportszinten versenyző párosok száma.
hiszen más inger- és értékrendszer veszi őket körül. Mindazonáltal azok, akik kitartottak, példamutató fejlődésen mentek keresztül. Több olyan táncosunk is van, aki immár több mint tíz éve tagja egyesületünknek. Ők mára teljesen átalakultak – másként gondolkodnak, másként viselkednek, fejlettebb kommunikációs készségekkel rendelkeznek. Testtartásuk, koordinációjuk, reflexeik és intelligenciájuk kiemelkedővé vált. A tánc számukra nem csupán hobbi, hanem személyiségformáló erő is lett.
– Körülbelül hány ilyen táncakadémia működik a világon? Mit kell tudni a versenyekről, milyen rendszerben zajlanak?
– A versenytánc minden országban eltérő kulturális gyökerekkel és hagyományokkal rendelkezik. A nyugat-európai országokban általában erősebb pozíciót foglal el, hiszen a magasabb életszínvonal miatt a szülők nagyobb mértékben tudnak befektetni gyermekeik művészeti és sporttevékenységeibe. Ennek ellenére a világ számos pontján működnek táncegyesületek, klubok és nemzeti szövetségek – számuk akár több millióra tehető. Romániában a versenytánc a Román Táncsport Szakszövetség (FRDS) rendszerében zajlik, míg a nemzetközi versenyeket a WDSF (World DanceSport Federation) szervezi és felügyeli. Ezek a szervezetek biztosítják a szabályozást, a versenyrendszert, a minősítést és a sportág fejlődésének kereteit nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.
– Mi volt a legjelentősebb siker, amit elért a klub, illetve az összes díj közül melyikre vagytok a legbüszkébbek?
– Számunkra a legkiemelkedőbb eredmények nem csupán a dobogós helyezésekben mérhetők, hanem azokban a sikertörténetekben is, amelyeket volt tanítványaink valósítottak meg pályafutásuk során.
– Mennyire volt természetes az, hogy Aramisz is a ti utatokat követte?
– Ez szinte magától értetődően alakult. Mindig magunkkal vittük az edzésekre, otthon a tánc volt a mindennapok központi témája – mindent hallott, látott és átélt velünk. Eleinte csak kívülről figyelte az órákat, majd egy nap megkérdezte, hogy ő is kipróbálhatja-e. Ekkor mindössze hatéves volt. Innen egy tizenkét éves táncos pályafutás kezdődött, amely során többszörös román és magyar bajnoki címet szerzett.
A lapozható galéria a fotóra kattintva érhető el.
Fotó: Tóth István személyes archívuma
– Melyik a legemlékezetesebb verseny a számodra az elmúlt huszonöt évből?
– Mély nyomot hagytak bennünk a Varadinum Dance Fesztivál táncversenyei, amelyeket összesen nyolc alkalommal rendeztünk meg. Ezek voltak pályafutásunk legkedvesebb, ugyanakkor legnehezebb projektjei – anyagilag legtöbbször veszteséggel zárultak, mégis évről évre nekivágtunk.
Végül azonban a társadalmi és gazdasági környezet változásai miatt fel kellett adnunk a versenyszervezést. A negatív élményeket legtöbbször nem a gyerekek, hanem a táncosok szülei okozták. Gyakran úgy éreztük, hogy ők „mindent jobban tudnak”, sokszor felülbírálták a döntéseinket, és számos ellenérvet hoztak fel a gyermekük fejlődésével kapcsolatban. Előfordult, hogy párosok is azért bomlottak fel, mert a szülők nem tudtak megegyezni egymással vagy velünk.
– Melyek a jelenlegi és jövőbeli projektjeitek?
– Azon dolgozunk, hogy megújuljunk és továbbra is piacképesek maradjunk. Azt, hogy mit tartogat számunkra a jövő, lehetetlen előre megmondani – de biztosak vagyunk benne, hogy izgalmas és értékteremtő projektekkel válaszolunk majd a nagyváradi fiatalok és idősek folyton változó igényeire.
– Ha egy csoda folytán visszamehetnél az időben, és újra kezdhetnéd, a nehézségek ellenére ismét ezt a pályát választanád?
– Mindenképp szeretném újra átélni mindazt, amit a társastánc és később a versenytánc adott számomra. Sportolóként felejthetetlen élmény volt a sok utazás, a versenyek izgalma, az új helyek felfedezése és más országok kultúrájának megismerése. Tánctanárként pedig semmihez sem fogható érzés látni, ahogy egy bizonytalan, akár kezdetben tehetségtelennek tartott fiatalból kitartással, útmutatással és törődéssel bajnok lesz. Ezek az élmények formáltak, és ezek azok, amelyekért érdemes újra és újra dolgozni.
Dance
