Két szempontból lehet nézni a magyar kultúrát mint jelenséget. Globális perspektívából a magyar kultúra az elmúlt évszázadokban kitermelt meghatározó alakokat és műveket.
Szomorúan látom, hogy világunk egyre inkább polarizálódik. Amit korábban főként Közép-Európára értettek, ma már világméretű jelenségnek tűnik. Számomra mindig érthetetlen volt, hogy ha ugyanazt a nyelvet beszéljük, és azon színvonalas gondolat vagy alkotás születik, azt miért ne kellene komolyan venni akkor is, ha nem értünk vele egyet.
Ebben a tekintetben nem állnak rosszul a kisebbségek. A humánerőforrás hiánya rákényszeríti az embereket arra, hogy szót értsenek egymással. De megvan a veszélye is: a provincializmus. Nemcsak az elvándorlás miatt, hanem azért is, mert a személyes ellentétek képesek felülírni a szakmai szempontokat, és nincs aki ellent tartson. Egy közösség sorsát ma is az elitje határozza meg. Nem kell erre a gondolatra megharagudni: ezt nem a kirekesztés, hanem a stratégiai gondolkodás értelmében használom. A stratégiát sohasem a közösség, hanem annak vezetői határozzák meg.
Ezért is különösen fontos, hogy a megfelelő, szigorúan szakmai alapon válogatott személyek kerüljenek a megfelelő helyekre. Ennek hiányában a személyes konfliktusok újra és újra felül fogják írni a szakmai szempontokat. A nem mindig pozitív tendenciákon túl mégis el kell mondanom, hogy
Úgyhogy mindenkinek azt javaslom, hogy olvassa a jó minőségű magyar irodalmat, nézze a jó minőségű magyar kötődésű műalkotásokat, és lássa ezeket egyszerre helyi és nemzetközi kontextusban.
Zuh Deodáth filozófus, művészettörténész







