Nagy Botond, a verseny igazgatója úgy beszél róla, mint valamiről, ami szépen, lassan nőtte ki magát. Nem egyik évről a másikra lett „nagy”, hanem lépésről lépésre. Az első évben 567 minta érkezett, ami már önmagában is komoly szám. Mostanra 867-nél tartanak. De nem ez az, amire a legbüszkébb, hanem inkább arra, hogy

Több a tudatosan készített tétel, kevesebb a bizonytalan, „majd lesz belőle valami” jellegű főzet.

Jönnek minták több országból is, a Partiumon, Erdélyen belül is szinte minden irányból. Kereskedelmi főzdék és magánfőzők egyaránt küldenek. Aki benevez, az vállalja, hogy itt nem a kapcsolatok számítanak, és nem az, ki kinek a kije. Nagy Botond ezt többször is hangsúlyozza beszélgetés közben, látszik, hogy a számára ez becsületbeli ügy.

Visszajelzés, amitől tényleg fejlődik a mezőny

A díjátadó gálát később tartják, Nagykárolyban, a Károlyi-kastély lovagtermében. Oda már ünnepelni mennek. De addig a nevezők sem tudják, pontosan milyen érmet kaptak, csak azt az értesítést, hogy érmes tételük van. A gálán kapják meg a bírálati lapot is, és ez az, amit beszélgetőtársunk a legértékesebb résznek tart. Pár mondat minden egyes mintáról, érthetően leírva, mi volt jó benne, mi volt kevés, hol csúszhatott el. Nem megszégyenítésként, inkább kapaszkodóként. Nagy Botond szerint

A Nagy Botonddal folytatott beszélgetés során próbáltuk megválaszolni azt az örök kérdést is, hogy „most akkor hány fokos a jó pálinka”. Szó esett az elbírálás menetéről, a nem kevés háttérmunkáról, és arról is, hogy

Beszélgettünk a változóban lévő fogyasztói szokásokról, és arról, hogy mit lehetne tenni Romániában annak érdekében, hogy Magyarországhoz hasonlóan a pálinkafőzés ne csak hagyomány, hanem vállaltan támogatott nemzeti ügy legyen itt is.