Rendes havi közgyűlését tartotta február 26-án, csütörtökön a Belényesi-medencében található Magyarremete önkormányzati képviselő-testülete. Az egyik napirendi pont az alpolgármesternek a megválasztása volt, ugyanis a korábbi alpolgármester, a szociáldemokrata párti Ionel Stelian Copil tavaly december 7-én megnyerte az időközi választást. Ennek megszervezésére akkor azért volt szükség, mert a szintén PSD-s Adrian Ștefănicăt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték 2024 júniusában azt követően, hogy egy vadászaton halálosan megsebesített egy erdészt.
Magyarremetén tizenegy fős a testület, és egy RMDSZ-es tagja van, Bálind György. A tanácsülésen mind a tíz, jelen pillanatban szavazati joggal rendelkező képviselő jelen volt,
Bálind György 2020 és 2024 között már betöltötte az alpolgármesteri tisztséget, illetve tavaly júliusban, egy rövid ideig, ideiglenes jelleggel, két héten keresztül a polgármesteri feladatokat is ellátta.
A Bihari Naplónak most azt nyilatkozta:
Ugyanakkor köszönetet mond az RMDSZ Bihar megyei vezetőinek, Cseke Attilának és Szabó Ödönnek, hiszen az ő támogatásuk nélkül Remete se tudna fejlődni, épülni, szépülni.
A Magyarremete községben élők száma körülbelül 2800, nyolc százalékuk (360 fő) magyar nemzetiségű.







