Tendert hirdettek ipari parkokra

Ciucur Losonczi Antonius

A Bihar Megyei Tanács január 3-án versenytárgyalást hirdetett az élesdi, a belényesi és a vaskohsziklási ipari parkok infrastrukturális munkálataira. Vaskohsziklás esetében csupán a kivitelezésre, míg Élesd és Belényes esetében a tervezésre és a kivitelezésre is. A megyei önkormányzat által kibocsátott közlemény szerint az élesdi ipari park esetében nyolc hónapra kötnek majd szerződést a munkálatokra, Belényesnél kilenc, Vaskohsziklásnál pedig hat hónapra. A beruházások teljes költségvetése nettó 69,2 millió lej, árajánlatokat 2023. március 1-jén, 15 óráig lehet tenni. A társfinanszírozást európai uniós pénzalapokból biztosítják, a Regionális Operatív Program 2021–2027 keretében, a megyei tanács hozzájárulása 60 százalék. A nyertes belső úthálózatot, bekötő- és kivezető utakat kell kialakítson, valamint a közművesítési munkákat is el kell végezze.

Kapcsolódó hír, hogy hamarosan közbeszerzési eljárást fognak kiírni a margittai ipari park tervezésére és kivitelezésére is, a megvalósíthatósági tanulmányt a megyei tanács legutóbbi közgyűlésén hagyták jóvá. Ilie Bolojan megyei tanácselnök jelezte, hogy ez kiegészíti majd a megyei iparipark-hálózatot, mely létesítményeket azért hozzák létre, hogy a Váradtól 40–50 kilométerre élőknek is legyen hol dolgozniuk, és ne kelljen naponta ingázniuk a megyeszékhelyre.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben