A Bihar FC szerint Sărmășan állításai nem fedik a valóságot
A Bihar FC szerint Sărmășan állításai nem fedik a valóságot

Fotó: Bihar FC

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nagyváradi labdarúgóklub kijelentette, hogy nem kapott közvetlen pénzügyi támogatást a játékosügynöktől.

A Bihar FC hivatalos közleményben reagált március 20-án, pénteken Cătălin Sărmășan korábbi bejegyzésére, melyben cáfolta a váradi játékosügynök állításait. A piros-kék együttes hangsúlyozta, hogy nem részesült közvetlen pénzügyi támogatásban a játékosügynöktől, és visszautasította azokat az állításokat is, amelyek szerint jelentős, több mint 500 ezer eurós bevétel származott volna az általa közvetített átigazolásokból.

A klub szerint ezek az összegek túlzóak, és nem tükrözik a valós pénzügyi adatokat.

A piros-kékek vezetősége kiemelte, hogy az átigazolásokból és továbbértékesítésekből származó bevételek minden klubot megillető, szabályozott rendszer részei, nem egyéni érdemek. A szerződésbontások pedig kizárólag szakmai okokból történtek, nem személyes vagy pénzügyi indokból.

A Bihar FC kitért arra is, hogy a csapat korábbi, alacsonyabb osztályokban töltött időszakában a játékosmozgások a ligák sajátosságainak megfelelően zajlottak, ahol általában nem jellemzők a komoly átigazolási díjak. A klub fejlődését és a másodosztályba jutást közös munkának tulajdonítják, amelyben a játékosok, az edzői stáb és a finanszírozók egyaránt szerepet játszottak.

A közlemény külön foglalkozik azzal az állítással is, miszerint Cătălin Sărmășan egyes játékosok orvosi költségeit fedezte volna. A klub szerint minden ilyen jellegű kiadást ők biztosítottak, és nincs bizonyíték külső finanszírozásra. Emellett hangsúlyozták,

hogy a játékosoknak ugyan van lehetőségük saját költségen más kezeléseket igénybe venni, ez azonban nem a klubon keresztül történik.

Az akadémia fejlődésével kapcsolatban a váradi csapat rámutatott, hogy a klub csak az utóbbi években kezdett el megfelelni a Román Labdarúgó-szövetség követelményeinek, ennek ellenére jelentős előrelépést mutatott az akadémiák rangsorában.

A nagyváradi klub szerint a játékosközvetítői tevékenység nem tekinthető teljes mértékben önzetlennek, hiszen ez egy szabályozott, professzionális terület, amely érdekeket is magában foglal. Példaként említették, hogy több fiatal tehetség is más akadémiákhoz került az elmúlt időszakban,

még azelőtt, hogy hosszabb távon a klubhoz köthették volna őket.

Végül, de nem utolsósorban a Bihar FC kiáll saját nevelési munkája mellett, hangsúlyozva, hogy egy játékos fejlődése összetett folyamat, amelyben a klub kulcsszerepet játszik a szakmai háttér biztosításával.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben