A fiatal Váczi György tizenhat évesen már a felnőttek között rúgta a labdát a C-ligás Medgyesi Vitrometan csapatában. Húszévesen a másodosztályú Marosvásárhelyi Mureșul játékosa lett, egy évvel később pedig már a magyar élvonalban szerepelt a Kolozsvári AC-ban, ahol a későbbi világhírű edző, Kovács István volt a csapattársa.
A kolozsváriakkal a dobogón végzett a bajnokság 1943/44-es idényében, abban az évben, amikor a NAC csapata bizonyult a legjobbnak az NB I-ben. Innen vezetett az útja Bécsbe, ahol 1946-ig a Wacker Wienben futballozott. A bécsi kitérő után igazolta le a Győri ETO, ahol hét NB I-es mérkőzésen egy gólt ért el. Azt az egyet mindjárt a bemutatkozásakor, 1946. május 12-én, amikor Csepelen 4–4-et játszottak a zöld-fehérek. Győri színekben az utolsó bajnoki találkozóján, 1946. június 23-án Zuglóban szerepelt (0–2). A csatár utána visszatért Kolozsvárra, ahol 24 mérkőzésen 19 gólt jegyzett a CFR-ben.
A Nagyváradi ICO bajnokcsapata
Fotó: CAO-NAC
Első jelentősebb klubsikereit már Váradon aratta, az ICO névre átkeresztelt NAC támadójaként. A román bajnokságban az 1948/49-es (24 gól) és az 1951-es (23 gól) gólkirályi címeket gyűjtötte be, az előbbi szezonban pedig a bajnoki címet is megszerezte a NAC utódcsapatával. A korabeli sportújság akkori beszámolója szerint szerénysége is legendás volt:
– mondta, amikor őszi gólrekorderként faggatták.
A román válogatott mezét is magára ölthette: 1947 és 1953 között 11 mérkőzésen szerepelt, és 8 gólt szerzett. Az élvonalban összesen 194 mérkőzésen lépett pályára, és 125 góllal írta be magát az évkönyvekbe. 1952-ben Aradra szerződött, ahol azonnal a szurkolók hőse lett. 1953-ban a Bukaresti CCA, a későbbi Steaua elleni kupadöntő 111. percében lőtte a győztes gólt, amellyel az aradi labdarúgás megszerezte története egyik legemlékezetesebb Román Kupa-győzelmét. Egy évvel később újabb diadal következett, miután 1954-ben az aradiakat is bajnoki aranyéremhez segítette.
Fotó: CAO-NAC
Pályafutása vége felé visszatért Nagyváradra egykori csapatához, mely éppen Haladás (Progresul) néven szerepelt, majd levezetésként szülővárosában, a Medgyes játékos-edzőjeként dolgozott. Játékáért még pályafutásának késői szakaszában is rajongtak Nagyváradon, a hetvenes-nyolcvanas évek klasszisa, Kun Attila is elismerőleg nyilatkozott a Bihari Naplónak adott interjújában a gólkirályról:
Miután szögre akasztotta a csukát, sem szakadt el a labdarúgástól. Nagyváradon, később Érmihályfalván is edzősködött, ahol a helyi csapatot vezette sikerre. A pálya szélén ugyanúgy a játék szenvedélye élt benne, mint a gyep közepén. Közben már a fiatalok nevelése is fontos lett számára, ő fedezte fel például a nagysármási Dobos Antalt, a román válogatott és a Steaua későbbi kiválóságát.
Apáról fiúra
A labdarúgás szeretete családjában tovább öröklődött, fia, Váczi II. György 1976-ban került az UTA-hoz, édesapja tanácsára. A Kolozsvári Universitatea nem volt hajlandó kiadni őt, de Váczi II. nem adta fel és kivárta, hogy lezáruljon az a nehéz időszak, amelyet kétévnyi eltiltás okozott. Végül 1978-ban hivatalosan is felöltötte a fehér-piros mezt. Ő volt a szerzője a román A-osztály 25.000. góljának, egy Brassó elleni 1–1-es mérkőzésen. Sokkal korábban kellett visszavonulnia, mint szerette volna, egy sérülés miatt, amelynek okozója Mircea Lucescu volt, aki a Corvinul játékosedzőjeként a lábára esett egy párharc során. Váczi II. később edzőként és klubvezetőként is irányította a textilgyáriakat, majd hosszú időn át az UTA Old Boys elnökeként gondoskodott arról, hogy édesapja öröksége és a piros-fehérek hagyománya élő maradjon.
Idősebb Váczi György élete alkonyán az Arad megyei Zádorlakon élt visszavonultan. 2006. október 16-án hunyt el, a gyászszertartást Balogh László plébános vezette, aki elmondása szerint mindig jó kapcsolatban állt Váczi Györggyel, hiszen a labdarúgó a kommunizmus idején sem tagadta meg vallásosságát, és a tiltások ellenére rendszeresen eljárt a templomba. Aradon a Felsőtemetőben helyezték végső nyugalomra, nem messze két legendás csapattársától, Pecsovszky Józseftől és Farmati Zoltántól.
Dance
