Bihari Napló
A NAC bajnoka, akit túl korán ragadott el a sors
A NAC bajnoka, akit túl korán ragadott el a sors

A NAC bajnokcsapata – Stibinger a felső sorban balról a második

Fotó: CAO-NAC

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Resicabányán született 102 éve, 1923. szeptember 24-én Stibinger János, a kivételes tehetségű labdarúgó, aki rövid, de emlékezetes pályafutása során maradandó nyomot hagyott a magyar, a román és a csehszlovák futball életében.

Stibinger János – vagy ahogy a NAC-ban szerepelt, Barna János – a kiváló technikai tudásáról ismert jobbösszekötő volt, akinek életét a futball jelentette. Tizenévesen már a Budapesti Elektromos színeiben mutatta meg tehetségét. Innen került Ónodyval együtt 1942 nyarán Nagyváradra, Kovács Miklós pótlására. Rónai Ferenc edző hamar meglátta benne a különleges képességeket:

Galéria

Stibinger János

Fotó: CAO-NAC

Idézet
„Remekül bánik a labdával, mindig megtalálja a legjobb pillanatot, amikor szabadulni kell tőle. Mindent meglát a pályán, és sokat dolgozik”

– mondta róla. Ugyanakkor szintén az edzője volt, aki nem értette, miért nem tudja stabilizálni teljesítményét a fiatal focista:

Idézet
„Megtetszett a játéka, és be is tettük a csapatba. Rövid idő múlva megállapítottam, hogy egy jó játék után három rossz következett nála. Faggatni kezdtem, hogy mi ennek az oka. ‚Feri bácsi’ – mondta Barna –‚ ha nekem jól megy a játék, akkor nem tudok néhány hétig teljes erővel küzdeni, mert a dicsőség a fejembe száll.”

A fiatal, mindössze 21 esztendős Stibinger gyorsan helyet követelt magának a Bodola–Sárvári–Tóth III. fémjelezte támadósorban. Bár játékában volt hullámzás, a Nemzeti Sport kritikusa, Kompóti-Kléber Gábor így írt róla 1943-ban:

Idézet
„Jó labdarúgó, de amíg attól teszi függővé a játékát, hogy az első megmozdulása cselezése vagy kapurúgása sikerül-e, addig hiába várják tőle, hogy a kétségtelenül nagy tudását ragyogtassa. Mindent a technikájára bíz. Mit ér azonban mindez, ha nem elég gyors, nincs megfelelő mozgékonyság benne, és a lelkesedést csak hírből ismeri. Taktikailag is teljesen képzett. Olyan azonban mindez, mint a legtökéletesebb gépezet, csak nincs ami fűtse vagy hajtsa.”

Mindezek ellenére 1943–44-ben a NAC történelmi sikert aratott: megnyerte a magyar bajnokságot, hősünk pedig húsz mérkőzésen három góllal járult hozzá a diadalhoz. A háború viharában sorsa bizonytalanná vált. 1944 végén ismét az Elektromoshoz került, sokáig hitt abban, hogy visszatérhet Váradra, a budapestiekhez való igazolásakor így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak:

Idézet
„Szép két esztendő volt. Igazi sportbajtársak között. De talán nem avult el végleg ez az idő. Most csak annyi változás állt be, hogy az Elektromos átvette a szerződésemet, s ha visszatérnek a régi állapotok, minden további nélkül visszamegyek a nagyváradiakhoz.”

E szavakból is érződött, mennyire kötődött a városhoz és csapattársaihoz.

Galéria

Fotó: CAO-NAC

Az Elektromoshoz úgy tűnik, ennyire nem ragaszkodott, 1946 tavaszán nyomtalanul eltűnt a csapattól, melynek vezetői értetlenül álltak a történtek előtt, bár már a korabeli Népsport is pedzegette cikkében, hogy Stibinger időről időre kacérkodott azzal a gondolattal, hogy a továbbiakban Csehszlovákia vagy Románia labdarúgósportját erősíti, „Európa-szerte ismert határtalan lelkesedésével”. A Kassai Jednota színeiben tűnt fel 1946-ban, ahol öt gólt szerzett egy idény alatt a csehszlovák élvonalban.

Pályafutása az Aradi ITA (ma UTA) színeiben teljesedett ki. 1947. május 11-én, a Bukaresti CFR (a mai Rapid elődje) elleni mérkőzésen mutatkozott be a román élvonalban. Már az első szezonjában lenyűgözte a közönséget: hat mérkőzésen négy gólt szerzett, így szerepet vállalt a bajnoki cím megszerzésében.

A következő idényben talán legjobb formáját mutatta, az ITA megnyerte a bajnokságot és a Román Kupát, Stibinger pedig 26 meccsen 12 gólt szerzett.

1948. március 7-én a Bukaresti CSCA (ma Steaua) ellen felejthetetlen napot élt át: ő és Kovács Albert egyaránt mesterhármast értek el a 6–1-re megnyert találkozón. Ez volt az első eset, hogy egy élvonalbeli meccsen két játékos ugyanabból a csapatból három-három gólt szerzett.

Tragikus befejezés

A román válogatottban 1947-ben debütált, Colea Vâlcov szövetségi kapitány irányítása mellett, a Balkán-kupa keretében. Első mérkőzésén a bukaresti Giulești-stadionban a Jugoszlávia elleni találkozó 3–1-es vereséggel zárult.

Második és egyben utolsó válogatott fellépésére szintén a Giulești-stadionban került sor 1948-ban, amikor Románia 1–0-ra maradt alul Albánia ellen.

Galéria

A román válogatott az albánok elleni, 1948-as mérkőzésen – Stibinger számára ez volt az utolsó válogatott fellépés

Fotó: FRF

1949 júniusában még a Temesvári CFR elleni győztes mérkőzés legjobbja volt, másnap azonban rosszul lett. Előbb gyomormérgezésre gyanakodtak, majd sárgaság, később májzsugorodás lépett fel. Arad összes orvosa ott állt ágya mellett, a bukaresti és budapesti professzoroktól is kértek tanácsot, a minisztérium repülőgépen küldött gyógyszereket – mindhiába.

Stibinger János, 1949. június 17-én, mindössze 25 évesen hunyt el. Budapesten, a rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra, a gyászszertartáson számos tisztelője vett részt.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben