– Nemrég értél haza Szingapúrból. Milyen benyomásaid voltak az országról?
– Előre tudtam, hogy messze van és drága, és ez be is igazolódott. Az utazás nem várt kalandokat tartogatott, Bukaresten és Frankfurton át mentünk, de a németországi reptéren törölték a járatot, így 14 órát várakoztunk, majd jött a 13 órás út. Nem tudtunk aludni, így 24 órán át ébren voltunk.
– Azonnal kezdődött a program?
– Igen, pár órával a leszállás után már edzésünk volt. Ebéd után mindenki kidőlt. Az időzónához való alkalmazkodás nagyon nehéz volt. A kapitány, Bogdan Rath is mondta, hogy más csapatok, például az olaszok egy héttel előbb ki szoktak menni egy ilyen tornára. Mi csak két nappal a meccsek előtt értünk oda. Éjjel voltunk ébren, nappal próbáltunk nem elaludni, de nem nagyon ment. Egy hét kellett, hogy ne hajnalban ébredjünk. Az első napok borzalmasak voltak.
– Végül azért sikerült egy kicsit körülnéznetek?
– Igen, a kanadaiak elleni meccs után volt pár szabad óránk. Előre kaptunk egy listát, hogy mit lehet és mit nem. Bár ez nem feltétlenül érintett bennünket, de például dohányozni csak kijelölt helyen szabad. Ha nem ott gyújtasz rá, ezer dollár a bírság, másodszorra kétezer, és így tovább.
– Mi lepett még meg?
– A rágógumi teljes tilalma. Sehol nem lehet kapni. Ha elkapnak rágózni, tízezer dollár a büntetés, és akár börtön is lehet belőle. De ennek is köszönhető, hogy az egész város makulátlanul tiszta, 2017-ben a világ legszebb városának választották Szingapúrt, 2018-ban elvesztették a címet, utána még szigorúbbak lettek, és visszaszerezték. A kábítószer-használatért halálbüntetés jár. Ezt még az utazás előtt jelezték. Verekedésért, lopásért is szigorú a büntetés, minden csapatot figyelmeztettek előre, hogy nincs helye balhénak.
– Volt olyan szabály, amit megszegtetek?
– Egyszer átszaladtunk az úton, ahogy itthon az megszokott. De mivel mindenhol kamera van, rögtön azon gondolkodtunk, jön-e a bírság.
– Szingapúrban időben is jól elhatárolva rendezték a vízilabdát és az úszást. Mennyire volt ez szokatlan vagy épp előnyös?
– Mindenképpen előnyös, hogy a vízilabdának külön figyelmet szenteltek. Az olimpiákon minden egyszerre megy, most viszont külön „színpadot” kapott a sportág, ez pozitív.
– Mennyire érdeklődtek a szingapúriak a sportág iránt?
– Meglepően sokan jöttek a meccsekre. A munkaidőben rendezett találkozókra kevesebben, de az esti meccseken egész jó hangulat volt.
Fotó: Facebook/CSM Oradea Polo
– A román válogatott a 10. helyen zárt. Hogyan értékeled a teljesítményt?
– Az előző vb-n is tizedikek lettünk. Ez most kicsit csalódás, mert több volt bennünk. A 9. helyért ötméteresekkel kaptunk ki, pedig 1–8-ról jöttünk vissza, hatalmasat küzdöttünk.
– Az olaszok ellen a jó kezdés után nagyon visszaesett a csapat teljesítménye.
– Az időeltolódás is bezavart. Az első negyedben partiban voltunk, vezettünk 2–1-re, utána jött a fáradtság. Nem éreztem, hogy ennyivel jobbak lennének, csak frissebbek. A bírói ítéletek is inkább nekik kedveztek.
– A magyarok elleni nyolcaddöntő a vártnál izgalmasabbra sikeredett.
– Az elején nagyon elmentek, de sikerült visszajönnünk. A félidőben már csak egy gól volt köztünk, és a harmadik negyedben is szorosan tartottuk. Látszott, hogy izgulnak, elkapkodták a lövéseket. Sajnos két ötméterest is kihagytunk, szerintem ez volt a fordulópont. Ha azok bemennek, egyenlítünk. Akkor teljesen más lett volna a meccs képe.
– Közben azért elég komoly háttérzaj volt a csapat körül. Bogdan Rath szövetségi kapitány távozása a Steauától sokakat meglepett a bajnoki döntő ötödik meccse előtt. Ez mennyire zavarta meg a felkészülést?
– Egyáltalán nem. Az elején volt egy hivatalos megbeszélés, ott voltak a játékosok, a stáb, a szövetség képviselői, az elnök is bejelentkezett telefonon. Mindenki elmondta, amit kellett, aztán mentünk tovább. Nem lehetett érezni feszültséget, mindenki profi módon kezelte. Ami a Steauánál történt, az nem hatott ki a válogatottra.
– A világbajnokság már az új szabályok szerint zajlott, jövőre ezek jönnek a BL-ben és a román bajnokságban is. Mennyire változik meg a játék?
– Szerintem nagyon jó irányba mozdul a vízilabda. Rövidebb lett a pálya, gyorsabb lett minden. Azt mondják, hét méter nem sok, de ha százszor kell fordulni, akkor igenis érezni. Egy két-három gólos előny már semmit nem jelent. A japánok például 8–1-re vezettek ellenünk, de visszajöttünk. Sokkal több a lefordulás, a játék dinamikusabb és kiszámíthatatlanabb lett. Még a nagy csapatok is meglepődtek, milyen gyorsan elfogy a támadóidő.
– Az ilyen tempóhoz nyilván nem árt az állóképesség. Menynyire fáradtál el a szezon végére?
– Nagyon. Hosszú volt az idény, rengeteg meccsel. A váradiakkal bejutottunk a BL legjobb nyolc csapata közé, selejtezőből indulva, tehát korábban kezdtük a felkészülést, mint mások. A Dinamóval hárommeccses volt az elődöntő, aztán a döntőben is öt meccset játszottunk. Összesen több mint ötven tétmeccsünk volt, szinte háromnaponta játszottunk, ez sokat kivett belőlünk.
– Most sorsoltak a Bajnokok Ligájában, ahol a Nagyváradi VSK is a főtáblán szerepel. Mit szólsz az ellenfelekhez?
– A Fradi nagyon erős, nem sokan távoztak, sőt, egy új kapus is érkezett. Vogel Soma ugyan megsérült, de így is bombaerősek. Sorozatban másodszor nyerték meg a BL-t, 72 meccsükből 70-et behúztak az elmúlt két évben, ez elképesztő. A Novi Belgrád szerintem továbbjut a másik csoportból, velük valószínűleg játszani fogunk.
– Ők azért gyengültek valamennyit, nem?
– Igen, távozott három légiósuk is. Két görög és a holland fiú, mindhárman klasszis játékosok. Az ilyen szintű embereket nem könnyű pótolni, még Szerbiában sem. A másik ágon a Brescia, a Vouliagmeni és a Mladost is komoly csapat, nehéz megjósolni, ki jut tovább a második helyen.
– Térjünk vissza a hazai bajnokságra. Címvédőként indultok, ez egy új helyzet. Mire számítasz?
– Nehezebb szezon lesz, mint a tavalyi. A Dinamo gyengült, de a Steaua szerintem erősebb lesz. Nekik nem esett jól, hogy megtörtük a sorozatukat. Új edzőt is hoznak, George Filipovic érkezik, a Novi korábbi másodedzője, két szerb játékossal együtt. Mi leszünk a célkeresztben, mindenki minket akar majd megverni, ez benne van. De jó idény lehet megint.
– Tavaly nagyon egyben volt a csapat, mennyire köszönhető ez Petar Kovacevicnek?
– Nagyobb mértékben, mint sokan gondolnák. A hozzáállása és a mentalitása rengeteget adott. Tudja, hogyan kell bánni a játékosokkal. Márpedig tizennyolc embert kordában tartani nem könnyű, főleg ha színes a társaság. Nálunk négy külföldi is van, kemény szezonunk volt, sok kihívással. Ő ezt nagyon jól kezelte, emberileg és szakmailag is. Ez volt a kulcs.
– A keret nagyjából együtt maradt, de érkezett Sebastian Oltean is, akit a válogatottból már jól ismersz.
– Sebi abszolút erősítés. Aki követi a magyar bajnokságot, az tudja, mit tett le az asztalra. Tavaly második lett a góllövőlistán, ráadásul egy rendkívül erős mezőnyben. Tizenhárom év után jött haza, ez látszik rajta. Más a hozzáállása, másképp gondolkodik a vízilabdáról. Nagyon örülök, hogy nálunk folytatja.
– Kovacevic bátran nyúl a fiatalokhoz, Tomasso Insinna sok lehetőséget kapott tavaly.
– Nemcsak hogy játszott, de jól is. A szezon végén már kulcsszituációkban is lehetett rá számítani. Jó a hozzáállása, fizikailag rendben van, és ami talán a legfontosabb, nem szállt el. Ez nagy dolog ilyen fiatalon, első felnőtt szezonban bajnoki címet és BL-szereplést átélni. De ő a földön maradt. Örülök neki, ha kell, segítem is, hogy ne csúszszon rossz irányba.
– Beszéljünk egy kicsit az aradi vízilabdáról. Onnan indultál, az infrastruktúra adott, nem?
– Két uszoda is van, a feltételek tehát megvannak, és vízilabdás hagyomány is akad. Úgy tudom, most próbálják újra felépíteni az egészet, az alapoktól indulva. Nincs már felnőttcsapat, de legalább a gyerekekre tudják fordítani a figyelmet meg az erőforrásokat. Amikor megszűnt a csapat, a játékosok többsége már nem is aradi volt, szóval nem friss problémáról van szó.
– Kicsit könnyedebb téma. Már jó pár éve Nagyváradon éltek a feleségeddel. Hogy érzitek magatokat?
– Nagyon szeretjük Váradot. Mindig történik valami, nem úgy, mint Aradon, ott sokkal unalmasabb minden. Sajnáltuk, hogy lemaradtunk a strandröplabda-tornáról, csak a végére értünk oda, de pont ez az, amit szeretünk, hogy mindig van valami, amiért érdemes kimozdulni.
– Milyen célokat tűztél ki a következő időszakra?
– Rövid távon elsősorban túlélni a felkészülést. Aztán jó szereplést a BL-ben, nemzetközi szinten sem vagyunk már ismeretlenek, szóval nem lesz könnyű, de motiváló.
– És hosszabb távon? Mondjuk az olimpiai ciklus végéig?
– A cél egyértelmű. Ott lenni a Los Angeles-i olimpián, és nemcsak ott lenni, hanem bekerülni a legjobb nyolc közé. Szerintem ez reális, ha így folytatjuk. A Final Eight-be jutás nagyon nehéz a BL-ben, de tavaly is sikerült, amikor senki sem számított rá. Idén talán még nehezebb lesz, de pont ettől szép az egész.
Dance
