Katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra szombaton a nagyváradi Rulikowski temetőben Jenei Imrét, közölte a Bukaresti Steaua, amelynek élén 1986-ban elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A legendás edző november 5-én, szerdán hunyt el.
A bukaresti klub hivatalos közleménye szerint a temetés november 8-án, szombaton 14 órakor lesz a Rulikowski temetőben.

„Jenei Imre halála hatalmas űrt hagyott maga után a Steaua családjában, de nem csak ott. (...) Dandártábornokként katonai tiszteletadással búcsúztatjuk. Mindig emlékezni fogunk kedves mosolyára, nyugodt hangjára és arra, hogy számára a becsület mindig fontosabb volt, mint a győzelem. Isten nyugtassa békében!”
Jenei azért részesülhet katonai temetésben, mert 2017 márciusában Klaus Iohannis akkori államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki „a román futball sikeréhez való hozzájárulásáért”. A román törvények szerint az ilyen kitüntetésben részesült személyek katonai tiszteletadással temethetők el, ami akár díszlövéseket is magában foglalhat.
A Bihar FC szerda este közzétette közösségi oldalán, hogy Jenei Imre koporsója november 7-én, pénteken 16 és 19 óra között lesz felravatalozva a Bodola Gyula Stadionban.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bejelentette, hogy Jenei Imre emlékére egyperces gyászszünetet tartanak minden mérkőzés előtt a következő fordulóban – a Szuperligában, a II. Ligában és a harmadosztályban egyaránt. A Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület (AJF) szintén gyászszünettel emlékezik majd a legendás trénerre a IV. és az V. Liga hétvégi mérkőzésein.

„Kiváló edző volt, aki szakértelmével, rendkívüli eleganciájával és higgadtságával írta be magát nemcsak a román, hanem az egész világ labdarúgásának aranykönyvébe. Mindig közvetlen és barátságos volt, munkássága pedig útmutatást jelentett nemcsak a fiatal futballistáknak, hanem a pályakezdő szakvezetőknek is. Munkám során többször volt alkalmam elbeszélgetni a mesterrel, számomra mégis a Bihar FC megalakulásának 40. évfordulóján, a Bodola Gyula Stadionban megrendezett gálameccs marad a legemlékezetesebb, amikor a sajtó csapatának tagjaként és Jenei Imre vezetésével érezhettem magam BEK-győztes labdarúgónak”
– nyilatkozta a Bihari Naplónak Boros Péter, a BMLE titkára.
Egykori váradi klubja, a Bihar FC szerda délben az elsők között emlékezett meg Jeneiről a közösségi oldalán, majd délután a csapat játékosai, edzői és vezetői mécsesekkel vonultak a Bodola Gyula Stadion gyepére, ahol Jenei Imre portréja előtt tisztelegtek.
A klub sportigazgatója, Claudiu Keserü így nyilatkozott:

„Isten nyugtassa és részvétem a családnak. Ez rendkívül szomorú pillanat. Úgy éreztük, itt, a pályán kell megemlékeznünk róla, mert amit elért, és ahogy hatott a román futballra, az egész országot gyászba borította ma. Még most is remeg a hangom, pedig személyesen ritkán találkoztunk, hiszen fiatalon már Franciaországban játszottam.”
A Bihar FC vezetőedzője, Erik Lincar is megszólalt, aki korábban Jenei irányítása alatt dolgozott a Steauánál és a válogatottnál:

„Egy legenda távozott közülünk, a román futball egyik legnagyobb alakja. Nyugodt, higgadt, intelligens ember volt, aki sosem emelte fel a hangját. Mindig tudta, mit mondjon, hogyan motiváljon minket. Olyan időkben volt a Steauánál, amikor sok fiatal játékos volt a csapatban, és nehéz helyzetben voltunk és ő volt az, aki felemelt minket. Egy igazi úriember volt, amilyen kevés akad manapság a futballban.”
Búcsúzók hosszú sora
Szerdán számos magyarországi és romániai labdarúgóklub, valamint a Román Labdarúgó-szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség is megemlékezett Jenei Imréről, aki mindkét nemzeti válogatott szövetségi kapitánya volt pályafutása során. Egykori klubjai, a futballvilág szereplői és állami vezetők egyaránt tiszteletüket fejezték ki a legendás szakember előtt.

„Búcsúzunk. Isten nyugosztalja Jenei Imrét, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát!”
– írta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a közösségi oldalán Jenei Imrére emlékezve.
Fotó: Facebook.com/orbanviktor
A részvétnyilvánítók között volt Ilie Bolojan miniszterelnök is, aki meghatottan beszélt a nagy edző örökségéről:

„Jenei Imre nevéhez a román labdarúgás elmúlt fél évszázadának számos emlékezetes pillanata fűződik. Az az éjszaka, amikor irányítása alatt a Steaua megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, olyan pillanat, amelyet a futballrajongók – függetlenül attól, melyik csapatnak szurkolnak – egész életükben nem felejtenek el. Az utóbbi években mi, nagyváradiak, gyakran láttuk őt a padon ülni vagy egy belvárosi teraszon, mindig a szája szegletében egy mosollyal. Isten adjon neki örök nyugodalmat!”
– búcsúzott Ilie Bolojan miniszterelnök.
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere is üzenetet tett közzé, amelyben a városvezetés

„mély részvétét fejezi ki a nagy edző, Jenei Imre halála kapcsán, aki a román labdarúgás emblematikus alakja és a váradi közösség megbecsült személyisége volt. Bár Aradon született, Jenei Imrét szoros lelki kötelék fűzte Nagyváradhoz, ahhoz a városhoz, ahol hosszú éveken át élt és amelyet mindig becsülettel képviselt. 1978–1979 között vezette a Bihar FC csapatát, hozzájárulva a helyi labdarúgás fejlődéséhez, és a professzionalizmus, szerénység és elegancia példaképévé vált. Nagyvárad tisztelettel és hálával hajt fejet egy olyan ember előtt, aki méltósággal képviselte a romániai sport értékeit és a váradi szellemiséget”
– áll a polgármester üzenetében.

„Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak és mindazoknak, akik ismerték és csodálták. Isten nyugtassa békében!”
– zárta üzenetét Birta.
Bölöni László, a Jenei Imre irányításával BEK-et nyerő Steaua kulcsjátékosa a Nemzeti Sportnak nyilatkozott egykori mesteréről:

„Négy éven át laktunk egymással szemben a román hadsereg apartmanházában, amikor az edzőm volt a Steauánál. Egymással mindig magyarul beszéltünk, hosszú beszélgetéseink, vitáink voltak. Nehezen értettem meg az ő edzői filozófiáját. Hozzám Mircea Lucescué állt közelebb, aki szövetségi kapitányként volt az edzőm a válogatottnál. Ő mindent tudni akart az ellenfélről, a legapróbb részletekre is kíváncsi volt, hogy a leghatékonyabban készíthesse föl a csapatát és egyes játékosait az aktuális vetélytárs ellen. Imre ezzel szemben csak a saját csapatával foglalkozott. Azt mondta, számomra ti vagytok a legjobbak, bízom bennetek, szabadságot adok a pályán és a pályán kívül is, mert akkor tudjátok a legjobb teljesítményt nyújtani, ha felszabadultan játszotok. És valóban, annak a csapatnak kellett ez a fajta bizalom. Jenei Imre nem akarta szabályozni minden percünket, nem tiltott meg semmit, de nem is kellett, mert mi szégyelltük a legjobban, ha nem tudtunk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyet Imre támasztott velünk szemben, és mi, ez a különleges közösség is magával szemben. Hogy mennyire nem foglalkozott az ellenfelekkel, arra egy példa: a Barcelona, amellyel a BEK-döntőben találkoztunk és amely ellen tizenegyesekkel nyertünk, az elődöntőből, a Göteborg ellen tizenegyesekkel jutott a döntőbe. De mi meg sem nézhettük azt a szétlövést, Jenei egyszerűen nem engedte meg nekünk, még Duckadam sem látta, hogy miként rúgják a tizenegyeseket a Barcelona játékosai, nem készülhetett fel belőlük, mégis megfogta aztán mind a négy tizenegyesüket. Sajnos Helmut sincs már közöttünk és mától Imre sem. Nyugodjanak békében.”