Idegenben remekelnek, otthon botladoznak az ESK kézisei
Idegenben remekelnek, otthon botladoznak az ESK kézisei

Fotó: Nagyváradi ESK

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A váradi lányok az első félidőben még irányították a mérkőzést, a szünet után azonban nem tudták megőrizni előnyüket.

A Nagyvárad ESK női kézilabdacsapata 30–27-es vereséget szenvedett a Besztercei Gloria második együttesétől a másodosztály hetedik fordulójában. A Nagyváradi Egyetem sportcsarnokában rendezett november 8-i, szombati összecsapáson a házigazdák már az első percektől magukhoz ragadták a kezdeményezést,

többször három-, sőt négygólos előnyt is kialakítottak, a szünetben pedig 13–11-re vezettek.

A fordulás után Maia Postelnicu találatával már három góllal is elhúztak az egyetemisták, a beszterceiek azonban három értékesített hétméteressel gyorsan egyenlítettek. A folytatásban Oana Iordache két találatával ismét kétgólos előnybe került az ESK, ám a vendégek újra felzárkóztak.

A hajráig szorosan alakult a mérkőzés, 26–26-nál még teljesen nyílt volt a küzdelem.

Az utolsó hét percben azonban a váradiak több labdát is eladtak, a Gloria pedig gyors ellentámadásokból háromgólos előnyt szerzett, amelyet a lefújásig meg is őrzött (27–30).

Az egyetemisták számára különösen fájó a vereség, hiszen az őszi idényben mind a négy győzelmüket idegenben szerezték, hazai pályán viszont továbbra is nyeretlenek. A nagyváradiak három hazai mérkőzésükön egy döntetlent játszottak a Resicabányai ESK-val, míg a Kolozsvári Universitateától egy, a Gloriától pedig három góllal kaptak ki. A váradi együttes kilenc ponttal a harmadik helyen áll a bajnokságban, holtversenyben a Nagydisznódi Măgurával.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben