A találkozó elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, az első tíz percben ötször is döntetlen volt az állás (6–6). Ezt követően azonban a házigazdák egy 6–0-s sorozattal átvették az irányítást, és megnyugtató előnyt építettek ki (12–6). A váradiak a félidő hajrájában három gyors góllal szépítettek, így a szünetben 17–14-es fogarasi vezetést mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben a VSK többször is két gólra megközelítette ellenfelét, de egyenlíteni nem tudott. A hazaiak túlélték a nehezebb perceket, majd a hajrában ismét elléptek, és magabiztos győzelmet arattak (35–28). A piros-kékek legeredményesebb játékosa Szabó Benjámin volt 6 találattal. A másik oldalon Adrian Pasere 11, Răzvan Mateoniu pedig 8 góllal járult hozzá a fogarasi sikerhez.
Cosmin Liberț tanítványai legközelebb szerdán 18 órától idegenben lépnek pályára, amikor a Román Kupa első fordulójában a Székelyudvarhelyi VSK lesz az ellenfelük.